Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. november 20.

Rablási kísérlet és csoportos garázdaság Szombathelyen

A megalapozott gyanú szerint a kábítószer megszerzése volt az indíték.

Egy szombathelyi parkolóból állítottak elő négy férfit a rendőrök 2014. november 19-én. A megalapozott gyanú szerint a 33 éves szombathelyi férfi felfegyverkezve érkezett egy korábban megbeszélt találkozóra, majd azért, hogy kábítószerhez jusson, fenyegetőleg lépett fel a gépkocsiban várakozó, szombathelyi lakosokból álló társaság tagjaival szemben. A gépkocsi vezetőjét előbb a nála lévő műanyag játékfegyverrel, majd egy késsel akarta engedelmességre bírni. A szóváltás és az ellenállás tettlegességbe torkollott. N. Ádám és társai, reagálva az eseményekre, bántalmazták a fenyegető magatartást tanúsító K. Dánielt. A dulakodás következtében az elsődleges orvosi vélemények szerint két személy könnyebben, kettő személy pedig súlyosan sérült.

A helyszínen intézkedő szombathelyi rendőrök az N. Ádám használatában lévő jármű átvizsgálása során kábítószergyanús növényi származékokat találtak és foglaltak le.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 33 éves, K. Dániellel szemben – őrizetbe vétele mellett – rablás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja; a 23 éves, Sz. Bálinttal; a 24 éves, N. Bertolddal és a 25 éves, N. Ádámmal szemben pedig csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt, szabadlábon hagyásuk mellett folytat büntetőeljárást. Ezzel egyidejűleg az illetékes ügyészségen indítványozza K. Dániel előzetes letartóztatásának kezdeményezését.

 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.