Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság/ Kovács Patrícia 2015. május 13.

Pindúr-pandúrok vetélkedtek

Vetélkedő ügyességi versenyszámokkal és játékos feladatokkal kicsiknek Szombathelyen.

Az óvodás és a kisiskolás korosztályt szólították meg munkatársaink 2015. május 12-én, a már hagyománynak számító „Pindúr-Pandúr” elnevezéssel meghirdetett vetélkedőn. A baleset-megelőzéssel foglalkozó szakemberek fontos feladatuknak tekintik, hogy akár már óvodás korban is elkezdődjön a lurkók helyes közlekedésre nevelése.

Pindúr-Pandúr közlekedésbiztonsági vetélkedő Szombathelyen



A megmérettetés is a nevelést helyezi fókuszba és a különböző versenyszámok eredményes teljesítése egyfajta visszaigazolása az elvégzett munkának. A Gayer parkban lebonyolított eseményre hét óvoda és hét általános iskola nevezett. A rajthoz állt lurkók négy főből álló csapatokban mutatták meg közlekedési ismereteiket. A feladatok között szerepelt közlekedési jelzőtábla felismerése, kerékpáros ügyességi verseny, de volt a kicsik nagy kedvence, a kockakirakó is.

DSC_2853ab

Az alábbi intézményekből érkezett gyerkőcök voltak a legügyesebbek, ők díjazásban részesültek, de a megmérettetésen részt vettek közül senki sem távozott üres kézzel. A kategóriák első helyezett csapatai pedig képviselhetik Vas megyét az országos döntőn.

DSC_2628ab

 Az óvodások kategóriájában:

  1. Margaréta Óvoda (Szombathely),
  2. Donászy Magda Óvoda (Szombathely),
  3. Benczúr Gyula Óvoda (Szombathely).

 

 Az általános iskolások kategóriájában:

  1. Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Szombathely),
  2. Nádasdy Tamás Általános Iskola (Sárvár),
  3. Szentpéterfai Horvát-Magyar Kétnyelvű Általános Iskola (Szentpéterfa).

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.