A Rendőr- és tűzoltónap látványos pillanatai videókon – megdobálták a gyerekek a rendőröket
Látványos bemutatókkal szórakoztatták a Söptei úti rendőrségi objektumba kilátogatókat többek között a Vas VMRFK, a Katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás, a TEK és a Polgárőrség kitelepülői. Láttunk kemény kutyaharapásokat, édességesőt, gyerekek által fakockákkal megdobált rendőröket – akik a Szombathelyen közismert Semei Ferencet le is teperték -, tüzet oltó és roncsot vágó tűzoltókat, rendőrségi drón bemuatót és még sok mást.
Több éves kihagyás után ismét megtartották Szombathelyen a Rendőr- és tűzoltónapot. A rendőrségi objektumba kocsival nem lehetett behajtani, cserébe viszont nagy parkolót alakítottak ki a közelben, így nem okozott a kelleténél nagyobb dugót a rendezvény. A következő videó a "rövid" összefoglalója a nap látványos bemutatóinak és a megnyitónak.
A megnyitó és az elismerések átadása az érintett állomány részére lehetett érdekes, egyetlen gyermek sem választotta ezt a szórakozása indításaként. Vas vármegye rendőrfőkapitánya, dr. Pilisi Gábor rendőr ezredes röviden elemezte az elmúlt évek nehézségeit és köszöntötte a rendezvény résztvevőit és a társszerveket.
Az egymást követő bemutatók miatt a foglalkoztató standokig el sem jutottunk, így ezeket hiába keresik olvasóink fényképeinken és fotóinkon.
A péntek délelőtti időpont ellenére sokan érkeztek a programokra, de tény, hogy a hétvégén lényegesen többen tudtak volna kilátogatni a város szélére. A hangosítás sajnos már az elején elúszott, de a lényeget így is mindenki megértette.
Dorisz kiosztott pár harapást
Az első bemutatón akadt némi sírás a kisebb nézőközönség soraiban, Dorisz, a rendőrkutya ugyanis úgy bizonyította be a kitűnő stressztűrő képességét, hogy fegyverből leadott lövések és sorozatok durrogása közepette is végrehajtotta az utasításokat.
A következő etapban egy édességtolvaj került elő a gyerekek segítségével. A közönség között elrejtőzött táskás bűnözőt gyorsan kiszúrták a fiatalok és az sem javította helyzetén, hogy a táskájával Dorisz felé ütött. Rossz döntés volt, begyűjtött miatta több harapást, a gyereksereg visszatérő kérdése pedig az volt, hogy „De mi van a bőröndbe’?”
A bemutató természetesen a táska kinyitásával zárult, az abban rejlő rengeteg cukorka a füvön landolt, mire minden irányból gyerekek rohanták meg a mezőt. Dorisz közben rendületlenül őrizte az édességtolvajt, nem zavarták meg a lurkók és búcsúzóul még egyszer jól megharapta a bűnözőt.
Fogolyzendülés
A büntetés-végrehajtás őrei több szituációt is bemutattak arra, hogyan lehet biztonságosan ártalmatlanítani egy olyan elítéltet, aki nem engedelmeskedik a felszólításnak. A finom módszerek mellett voltak keményebb „beavatkozások” is, amiben már a rendőrkutyánál keményebb kötésű eb is komoly szerepet játszott.
A bemutató végén a bv-őrök lehetőséget adtak a felnőtt nézőknek arra, hogy beöltözzenek a „bundába”, hogy megtapasztalják a kutya erejét, de erre senki sem vállalkozott. Kapott viszont az alkalmon az egyik rendőrségi kutyakiképző és tesztelte a büntetés-végrehajtás ebét.
Megdobált rendőrök
A Készenléti Rendőrség bemutatója meglepő elemmel kezdődött. A vállalkozó kedvű gyerekek magukhoz vehettek néhány könnyű fahasábot, amivel aztán támadást intézhettek a velük szemben felsorakozó rendőrök pajzsa ellen.
Néhány felnőtt szemöldöke magasba ugorhatott ezt hallván, a gyerekek azonban játéknak fogták fel a lehetőséget, videónkban pedig megtekinthető a gyerekek rohama a „rohamrendőrök” ellen.
A Söptei úti összecsapás végül személyi sérülés nélkül végződött, egyetlen gyerek sem dobta fejbe az elé szaladó társát és tonfával sem válaszoltak a rendőrök az attakra. Igaz, volt olyan gyerkőc, aki még utánahajított egy hasábot a pajzs nélkül előtte megforduló rendőrnek, mire az egy mulatságos, lemondó kézmozdulattal jelezte, hogy így járt.
A következő bemutatóelem a kiemelés volt. A huligán szerepre a Szombathelyen jól ismert nyugdíjas levéltáros és a rockkoncerteken mindig az első sorban megtalálható Semei Ferenc vállalkozott, akit jól meggyűrtek a készenlétisek, de később már védett személyként vigyáztak rá.
Semei Ferenc egyébként a határőr igazolványával érkezett. 1971. márciusában ugyanebbe a Söptei úti objektumba vonult be kötelező szolgálatra. A most rendőrségi objektum akkor még határőrlaktanya volt.
Tűzoltás, roncsvágás, szivárvány
A tűzoltók először lángoló gázpalackot oltottak el (természetesen nem egy igazi palackot gyújtottak be a gyerekek mellett), majd egy roncsot szabadítottak meg a szélvédőjétől, az ajtajaitól és a tetejétől.
Ezek után a gyerekek segítettek egy tűzoltótömlő tartásában, amivel a magasba juttatták a vízsugarat, a szivárvány „előállításához”.
A kicsik lelkesen segítettek minden műveletben és természetesen nagy sláger volt a tűzoltóautó felfedezése is.
Lovaglás a polgárőröknél
A Polgárőrség sátránál a szervezet technikai eszközeit lehetett megtekinteni és kipróbálni. Tapasztalatunk alapján az adó-vevő készülékek, a forgalomirányító tárcsák és a fényjelző „pogácsák” keltették fel leginkább a gyerekek érdeklődését. És természetesen a lovaglási lehetőség.
Páncélozott Toyota és fegyverzet
A TEK komoly fegyverarzenált vonultatott fel a páncélozott járművük mellett. A pajzs sok gyermeken kifogott, hiszen néhány gyerkőc nem sokkal volt nehezebb, mint maga az a pajzs, amit fel akartak kapni.
A páncélozott Toyotát sokan megmászták a nap folyamán és sokan kocogtatták a jármű oldalát, de behorpasztani nem sikerült senkinek.
Az IPA Ladája és annak kistesója
A szombathelyi Lada rendőrautóval többször találkozhattak már olvasóink, most azonban feltűnt ugyanazzal a rendszámmal egy miniatűr változata is az elhíresült gépjárműnek.
Hogy mennyire kicsi, az fotónkon és videónkban is megtekinthető. A kis autó története pedig az IPA honlapján olvasható.
Rendőrségi drón a levegőben
Az érdeklődők közelről megszemllhették a nagy teljesítményű DJI drónt és kérdezhették a drónpilótát is, aki azonnal szemléltette, hogy mire képes az eszköz.
Ez a program civil drónpilótáknak is nagyon hasznos volt (pl. nekünk), hiszen rendőrökkel tudtunk egyeztetni több olyan kérdést, ami még mindig nem teljesen világos. Emellett a bemutatón olyan kérésünket is teljesítette a pilóta, amiből tanulhattunk és ami a számára is tanulságos volt.
Szombathelyi rendőr- és tűzoltónap 2023.
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.