Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség / 112Press 2019. szeptember 19.

Szavazás: Többször lopott kisállateledelt a nyugdíjas Kőszegen - miért tehette?

Egy szűkszavú közlemény alapján kérjük olvasóinkat, hogy szavazzanak, mi jut először eszükbe a hírről? Vajon egy ravasz bűnözőről van szó, vagy egy nehéz helyzetben lévő idős emberről?

Frissítés:

A 112Press próbált több információt megtudni az esetről, hogy kiderüljön, miért lopott több esetben állateledelt a nyugdíjas, akiről kiderítettük, hogy 70 év feletti férfi. Az okot azonban egyelőre nem tudjuk, csak azt, hogy a férfinek több macskája van és márkás kutya- és macskaeledeleket vitt el a boltból.

A lebukásakor beismerte, hogy az előző napokon is vitt el márkás, kis kiszerelésű állateledeleket az áruházból, amit a visszanézett kamerafelvételek igazoltak. Úgy tudjuk, hogy a férfi aznap másodszor ment vissza a boltba és ismét lopni próbált. Hetekkel korábban már feltűnt az alkalmazottaknak, hogy gyanúsan viselkedik, de akkor nem kapták rajta lopáson. A mostani ítéletét a az egymást követő három napon elemelt árucikkek miatt kapta. Mivel a kárt megtérítette, így csak megrovásban részesült.

Arra vonatkozó adatot nem sikerült megtudnunk, hogy a férfinek ne lett volna módja megvásárolni az állateledelt, illetve hogy a kutyaeledelt miért emelte el, amikor nincs kutyája.

Korábban írtuk:

A Vas Megyei Főügyészség közleménye: "A Kőszegi Járási Ügyészség hétfőn bíróság elé állította azt a nyugdíjast, aki 2019. szeptember elején három napon keresztül kutya és macska eledelt lopott az egyik kőszegi boltból. A tárgyaláson a vádlott a sértett részére kifizette a meg nem térült kárt és ezt is figyelembe véve a Kőszegi Járásbíróság a vádlottal szemben megrovást alkalmazott. A határozat jogerős."

Kérjük, hogy a lap alján szavazzanak, mi volt az első gondolatuk a közlemény alapján?

 

Időnként olvasóink is felvetik, miért írjuk meg az autók márkáját egy balesetnél, miért fontos az, hogy ki melyik irányból jött, mit csinált a baleset előtt? A mostani közlemény is segít a válaszadásban. Számunkra - és már sok olvasónknak - fontosak az előzmények, hogy pontosabb képet kapjunk az eseményekről és valamiféle véleményt tudjunk kialakítani arról, ami történt. Az autók márkája pl. csak tájékoztató jellegű, illetve segíti a szereplők elkülönítését az "egyik autó, másik autó" helyett pl. Opel és Toyota.

A mai, fentebb közölt közleménynél például eldönthetetlen, hogy egy megrögzött bűnözőről van szó, vagy egy rossz anyagi körülmények között élő idős emberről? Éppen ezért érdekes számunkra az, hogy kinek mi az első benyomása a közlemény kapcsán.

 

Szavazás

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.