Barion Pixel
Szerző: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2017. március 01.

Elismerések a Nemzetközi Polgári Védelmi Nap alkalmából

A hagyományoknak megfelelően idén is megemlékezett a világnapról a katasztrófavédelem, valamint a polgári védelem országos vezetői. A koszorúzással egybekötött ünnepi állománygyűlésen a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója elismeréseket is átadott.

Fritz József, az Őrség Mentőcsoport parancsnoka

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetését  dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy, főigazgató mellett Erdélyi Krisztián tű. ezredes, általános főigazgató-helyettes, dr. Mógor Judit tű. ezredes, hatósági főigazgató-helyettes, Bartók Péter tű. ezredes, gazdasági főigazgató-helyettes, valamint dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő, továbbá a vezetői állomány további tagjai képviselték. Az eseményen megjelent dr. Endrődi István tű. ezredes, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség elnöke, valamint dr. Orovecz István nyá. pv. vezérőrnagy, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség szakmai elnöke.

Nemzetközi Polgári Védelmi Világnap
 
A Himnusz hangjai után Jackovics Péter tű. ezredes, veszélyhelyzet-kezelési főosztályvezető mondott ünnepi beszédet. Az ezredes megemlítette, hogy március elseje minden évben világszerte a nemzetközi  polgári védelem napja. Mint mondta, a megemlékezés célja a nyilvánosság figyelmét felhívni a polgári védelem feladataira, azok fontosságára. Az ezredes emlékeztetett arra, hogy napjainkban a katasztrófák egyre gyakoribbá és komplexebbé válnak, ráadásul egyre nagyobb pusztítást végeznek. Ha ezt a folyamatot nem is lehet megállítani – hangsúlyozta, egyre többet lehet tenni a katasztrófák megelőzésért, és következményeik enyhítéséért. Jackovics Péter szerint ez vált a 21. század polgári védelmének alapvető feladatává, e céltól vezérelve végzik a benne tevékenykedők a munkájukat.

 
A beszédet követően a Katasztrófavédelem Központi Zenekara kvintettjének előadását hallgathatták meg az állománygyűlésen résztvevők.

Erdélyi Krisztián


A műsor után Góra Zoltán munkája elismeréseként főigazgatói emléktárgyat adományozott polgármestereknek, mentőszervezetek vezetőinek és tagjainak, pedagógusoknak, illetve a polgári védelem különféle szintjein és posztjain tevékenykedő szakembereknek.

Elismerés átvétele
 
Az ünnepi rendezvény további részében a katasztrófavédelem és a polgári védelem országos vezetői koszorút helyeztek el a légoltalom és a polgári védelem hősi halottjainak emlékhelyén. A BM OKF részéről dr. Góra Zoltán, Erdélyi Krisztián, dr. Mógor Judit és Bartók Péter helyezett el koszorút a márványtábla előtt. A polgári védelem országos szervezete részéről dr. Tóth Ferenc, dr. Bónyai Eszter tű. ezredes, tervezési és védelmi igazgatási főosztályvezető és Jackovics Péter tette le az emlékezés koszorúját. A Magyar Polgári Védelmi Szövetség képviseletében dr. Endrődi István és dr. Orovecz István helyezte el a kegyelet koszorúját.

Koszorúzás
 
Az ünnepséget követő pohárköszöntőjében Erdélyi Krisztián tű. ezredes röviden felidézte a polgári védelem múltját és beszélt a jelen kihívásairól, majd a benne tevékenykedő hivatásosok és a különféle képességekkel rendelkező mentőcsoportok, civil szervezetek és a védelmi igazgatás szereplői együttműködésének fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, így lehet sikerrel megküzdeni a mindennapokban jelentkező feladatokkal. Beszéde végén a főigazgató-helyettes valamennyi elismerésben részesültnek gratulált.

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter a Polgári Védelem Napja alkalmából, a katasztrófavédelem munkájának támogatása érdekében végzett kiemelkedő munkájáért a Katasztrófavédelem Önkéntes Támogatásáért Emlékérmet adományozott:

Dr. Bozsolik Róbert Zsoltnak, Bátaszék város polgármesterének,

Csaplár Zoltánnak, Mecsér község polgármesterének,

Csarnai Mihály Mátyásnak, Békés város Polgármesteri Hivatal közbiztonsági referensének,

György Bélánénak, a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezetének véradószervező koordinátorának,

Juhászné Kincses Helénnek, a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete nyugalmazott igazgatójának,

Káposztás Tibornak, Szalkszentmárton község polgármesterének,

Kecső Imrének, Kesznyéten község polgármesterének,

Kemény József ny. pv. ezredesnek, a Zala Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnökének,

Kovács Róbertnek, Budapest Főváros X. kerülete polgármesterének,

Nagy Imrénének, Derecske Város Polgármesteri Hivatal ügyintézőjének,

Dr. Neszményi Zsoltnak, a Somogy Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjának,

Olajos Károlynak, a Veszprém Megyei Búvárklub vezetőjének,

Schindele Antalnak, a Székesfehérvári Árpád Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanárának,

Sípos Tamásnak, Sirok Község Polgármesteri Hivatala műszaki ügyintézőjének,

Vincellér Tibornak, a Kelet-Magyarországi Speciális Mentőegyesület mentőcsoport vezetőjének.

Fritz József, az Őrség Mentőcsoport parancsnokának elismerései

Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a katasztrófavédelem munkájának segítése, támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként főigazgatói ajándéktárgyat adományozott:

Gedei Zoltánnak, Vámosgyörk község polgármesterének,

Horváth Péternek, Bejcegyertyános község alpolgármesterének,

Kissné Szabó Katalinnak, Üllő város polgármesterének,

Tóth Lucia Krisztinának, Kisrécse község polgármesterének,

Vlasich Krisztián Istvánnak, Csepreg város polgármesterének,

Zámbori Tamásnak, Békéssámson község polgármesterének,

Adányi Lászlónak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkacsoport-vezetőjének,

Barosné Molnár Erikának, Baracska Polgármesteri Hivatal közbiztonsági referensének,

Blazovicsné Varga Mariannak, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Győri Tankerülete vezetőjének,

Bihari Hajnalkának, a Táti Közös Önkormányzati Hivatal közbiztonsági referensének,

Bódi Andornak, a Szolnoki Települési Önkéntes Mentőcsoport alapító tagjának,

Burainé Tóth Juliannának, Pilismarót Polgármesteri Hivatal műszaki előadójának,

Császár Csabának, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat technikai vezetőjének,

Dénes Sándornak, az ELMÜ Hálózat Kft. folyamatirányítási vezetőjének,

Engert Ferenc nyugállományú pv. alezredesnek,

Fehér Péternek, a Tüzes Kunok Mentőcsoport tagjának,

Freész Józsefnének, a Szári Önkormányzati Közös Hivatal közbiztonsági referensének,

Fritz József

Fritz Józsefnek, az Őrség Mentőcsoport parancsnokának,

Fukszné Vadász Viktóriának, a Sellyei Önkormányzati Hivatal igazgatási előadójának,

Funk József nyugállományú pv. ezredesnek, a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgári Védelmi

Szövetség elnökének,

Futácsi Lászlónénak, a Kehidakustányi Önkormányzati Hivatal jegyzőjének,

Gedei Péternek, az Országos Mentőszolgálat mentőtisztjének,

Gerebenics Károly tű. alezredesnek, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnökének

Gere Éva Ildikónak a Békésszentandrási Hunyadi János Katolikus Általános Iskola igazgató-helyettesének,

Herman Attilának, a Magyar Villamos Művek szakterületi mérnökének,

Horváth Irénnek, a Balatonfűzfői Irinyi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusának,

Horváth Zoltánnak, Jászapáti város közbiztonsági referensének,

Inklovicsova Mónikának, Sajóecseg község Polgármesteri Hivatal közbiztonsági referensének,

Klausmann Viktornak, a Központi Polgári Védelmi Szervezet logisztikai parancsnokának,

Kohánka István nyugállományú pv. ezredesnek, a Zemplén térségi Katasztrófa- és Polgári Védelmi Szövetség elnökének,

Kómár Csabának, a Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség előadójának,

Köcski Miklósnak, Fonyód város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete parancsnokának,

Molnár Györgynek, a VOLÁN Egyesülés műszaki fejlesztési igazgatójának,

Mokánszky Évának, Vác Polgármesteri Hivatala közbiztonsági referensének,

Nagy Ákosnak, a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet regionális igazgatójának,

Nánási Lászlónénak, Kaba város Polgármesteri Hivatal közbiztonsági referensének,

Osgyán Dánielnek, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatójának,

Patoh Balázsnak, a Folyami Katasztrófavédelem és Speciális Mentő Egyesület vezetőjének,

Pavelcze Lászlónak, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatójának,

Seidel Levente Mártonnak, az Ipoly-völgyi Különleges Mentő, Önkéntes Tűzoltó, Környezet- és Természetvédelmi Egyesület elnökének,

Szabó Józsefnek, a Hódmezővásárhelyi Járási Önkéntes Mentőcsoport tagjának,

Szabóné Kovács Juditnak, Hortobágy település közbiztonsági referensének,

Szathmári Zsoltnak, a Havária Közhasznú Egyesület elnökének,

Szűcs Ákosnak, a Szegedi Önkéntes Tűzoltó és Mentő Egyesület elnökének,

Tarnai Tamásnak, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat elnökének és

Vinkelman Tamásnak, a Veszprém Megyei Kutató-mentő Szolgálat Alapítvány önkéntesének.

 

A Nemzetközi Polgári Védelmi Napra emlékezett a katasztrófavédelem



Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.