Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2014. december 31.

Módosítások a veszélyes áru szállításában

Január 1-jétől változások lépnek életbe a veszélyes áruk közúti, vasúti és vízi szállításának nemzetközi szabályozásában.

A Magyar Közlönyben megjelent közlemény szerint január 1-jétől több ponton módosul a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) „A” és „B” melléklete, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Vasúti Fuvarozásáról szóló Szabályzat (RID), valamint a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz (ADN) csatolt Szabályzat.

2015. június 30-ig azonban a veszélyes áru a korábbi, 2013. január 1-jén hatályba lépett előírások szerint is szállítható.

Belföldi forgalomban a szállításra vonatkozó 2015. évi módosításokat csak a módosítást kihirdető magyar jogszabály hatálybalépésével kell alkalmazni.

A fentiek alapján tehát a nemzetközi szállításokra a 2015. január 1-től június 30-ig tartó átmeneti időszakban a korábbi, 2013 januárjában hatályba lépett előírások, valamint a 2015 januárjától hatályos szabályozás egyaránt alkalmazható.

Amennyiben az átmeneti időszakban lefolytatott ellenőrzés során a katasztrófavédelem szakemberei szabálytalanságot tárnak fel a veszélyes áru nemzetközi szállításánál, a 2015. évi módosításokat kihirdető magyar jogszabályok hatálybalépéséig csak a 2013. január 1-jétől érvényes előírások betartásának megsértése alapján folytatnak le bírságolási eljárást.

Belföldi szállítások esetén a 2015. évi módosításokat kihirdető magyar jogszabályok hatálybalépéséig – továbbra is a 2013. január 1-jén hatályba lépett előírásokat kell alkalmazni, és az ellenőrzések, valamint a bírságolási eljárások során.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.