Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2014. november 29.

Megalakult a Vas Megyei Szent Flórián Tűzoltó és Polgári Védelmi Szövetség

Fennállásának 125. évfordulóját ünnepelte november 29-én a Vas Megyei Szent Flórián Tűzoltó Szövetség. Az ünnepség keretében a Vas Megyei Polgári Védelmi Szövetséggel közös közgyűlést tartott, ahol döntés született a megye biztonságáért végzett tevékenység összehangolásáról, a tűzoltó szövetség és a polgári védelmi szövetség fúziójáról. A két szövetség közös célja a lakosság biztonságának növelése, amelynek eléréséért ezentúl egy szervezetként munkálkodnak tovább: megalakult a Vas Megyei Szent Flórián Tűzoltó és Polgári Védelmi Szövetség. Az egyesüléssel létrejött új szövetség tagjainak száma megközelíti a háromezer főt, így a megye egyik legnagyobb civil szervezetévé vált.

Az ünnepségen részt vett Dr. Takács Árpád tűzoltó dandártábornok, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, Gagyi Levente, a Vas Megyei Közgyűlés Civil és Nemzetiségi Kapcsolatok Bizottságának elnöke, valamint Dr. Tóth Csaba, a Vas Megyei Kormányhivatal Koordinációs és Szervezési Főosztály vezetője. A rendezvényen Kovács András, a megyei tűzoltó szövetség elnöke beszédében a történelmi múltra emlékezett. Visszatekintését a kormánymegbízott köszöntőlevele, majd pedig a megyei közgyűlés alelnökének ünnepi beszéde követte, végül elismerések átadása következett.

A jubileumi közgyűlés rendhagyó módon ment végbe, hiszen a múltról való megemlékezésen túl felvázolódott a jövő. A két szövetség összevont közgyűlése jóváhagyta a tűzoltó és a polgári védelmi szövetség fúzióját, így megalakult a Vas Megyei Szent Flórián Tűzoltó és Polgári Védelmi Szövetség. Az új szövetség tevékenységi köre a tűzoltó szakmai munkán és a tűzoltó szervezetek szakmai érdekképviseletén túl a polgári védelmi feladatokra is kiterjed.

A fúzió célja a polgári védelmi, katasztrófavédelmi és tűzvédelmi feladatokban való együttműködés, vagyis az ifjúságnevelés, a lakosságfelkészítés, a figyelemfelhívó, megelőző tevékenység hatékonyabb megvalósítása, a felkészülés egy esetleges katasztrófa elhárítására, kezelésére. Mindezen túlmenően az újonnan megalakult szövetség célja részt venni a lakosság felkészítésében, hogy az állampolgárok képesek legyenek önmaguk, családjuk és embertársaik életét, anyagi javait eredményesen megóvni az esetleges veszélyekkel szemben.

Feladatai közé tartozik a katasztrófavédelmi feladatok ellátása mellett, hogy közreműködjön az ifjúságnevelésben mind a tűzvédelem, mind pedig a veszélyelhárítás területén. Fontos, hogy adott veszélyhelyzetben segítse az önkormányzatok munkáját, továbbá nagy hangsúlyt fektessen a hagyományok és a nemzetközi kapcsolatok ápolására.

A fúzióval, a feladatok összehangolásával a pályázati lehetőségek terén is újabb kapuk nyíltak meg a szövetség előtt. A pályázati lehetőségek tárának bővülésével nő az elnyerhető támogatások összege, és nagyobb anyagi forrás állhat rendelkezésre a tűzoltó egyesületek, az önkéntes mentőcsoportok, polgári védelmi szervezetek hatékonyabb szakmai felkészülésére, valamint a technikai eszközök, védőfelszerelések biztosítására.

Az új alapszabály elfogadását követően Kovács András, a tűzoltó szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a jelenlegi alapszabály továbbviszi az elődszervezetek eszmeiségét, ugyanakkor igazodik a mai, modern kor kihívásaihoz, elvárásaihoz. Kiemelte, hogy a szövetség ezentúl is azon dolgozik majd, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a megye lakosságának és anyagi javainak védelme érdekében.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.