Barion Pixel
2016. szeptember 29.

Másodfokon is hat év hat hónapra ítélték a maszkban kenyeres autót rabló férfit

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság ma helybenhagyta a járásbíróság ítéletét F.T. vádlott rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyében.

A megállapított tényállás szerint a vádlott a korábbi vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt kiszabott börtönbüntetéséből 2015. május 25-én feltételes kedvezménnyel szabadult. A vádlott 2015. június 3-án a késő délutáni órákban érkezett Szombathelyre, ekkor a pénze már elfogyott. Másnap estefelé Zalaegerszegre indult a vonatsínek mentén, azonban 22.00 óra körül Balogunyomhoz érve nem ment tovább, elhatározta, hogy az éjszakát egy kisbolt közelében tölti.

 

A sértett 2015. június 5-én hajnali 3 órakor leparkolt ennél a boltnál egy sütőipari cég tehergépkocsijával, hogy a pékárut kipakolja. Az ABC közelében tartózkodó vádlott a mozgást érzékelve, a fején egy motoros kámzsával, a sértett elé lépett, kezeit ütésre emelte, majd a sértett felé ütött, annak kezében lévő kenyeres ládát találta el úgy, hogy az kirepült a kezéből. A sértett ijedtségében elfutott, majd a vádlott beszállt a járó motorú tehergépkocsiba és azzal, a benne lévő pékáruval, mobiltelefonokkal és egyéb tárgyakkal együtt Szombathely felé nagy sebességgel elhajtott.

Másodfokon is hat év hat hónapra ítélték a maszkban kenyeres autót rabló férfit

A vádlottat a járőrök üldözték, megállásra szólították fel, és amikor próbálták megelőzni, a vádlott a tehergépkocsit feléjük kormányozta azért, hogy őket az útról leszorítsa, az intézkedésüket akadályozza, az ütközést a rendőrök intenzív fékezéssel és elkormányzással tudták elkerülni. A vádlott a sebesség helytelen megválasztása miatt egy kanyarban lesodródott az úttestről, kidöntött egy közúti jelzőtáblát, és az út melletti fás-bokros területen felborult.

A rabló a 87-es főúton szenvedett balesetet az egy tonnányi pékáruval megrakott autóval

A bíróság a különös visszaeső vádlottat – halmazati büntetésül – 6 év 6 hónap szabadságvesztésre és mellékbüntetésül 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

A maszkos, kenyeres autót elrabló féri tárgyalása Szombathelyen



Rabolt autóval borult fel a símaszkos rabló Szombathely határában



 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.