Barion Pixel
Szerző: Fotó: Horváth Balázs / BH 2015. június 28.

Megmenekültek a rabló által veszélybe sodort lábatlan gyíkok

Sok olyan apró momentum van egy helyszínelésnél, ami soha nem kerül be a hírekbe. Most négy siklónak látszó lábatlan gyík megmentéséről számolunk be.

A kenyeresautót elrabló, majd egy tonna pékáruval balesetet szenvedő bűnöző elfogásáról részletesen beszámoltunk. (Lásd vonatkozó cikkünket.) Arról azonban nem szóltunk, hogy a rabló hüllők életét is veszélybe sodorta. Erre sokan valószínűleg csak legyintenek, de talán vannak, akiket érdekel, mi lett az állatok sorsa.

Bűnügyi helyszínelők találtak a siklókra

A baleset után két órával a bűnügyi helyszínelők figyeltek fel arra, hogy a teherautó által kidöntött jelzőtábla betontuskójának helye alatt mély üreg van, aminek alján siklónak látszó állatok tekeregnek. A földből kiforduló betontömb betemette az állatok járatát (egyet ketté is vágott), a hüllők pedig egy kb. egy méter mély gödörben rekedtek és nem tudtak elmenekülni.

A gödör alján tekeregtek a hüllők

Az állatokra biztos pusztulás várt volna a lyuk betemetésekor, vagy a tábla visszahelyezésekor, ezért aztán vállig a lyukban kutatva egyesével kiemeltük őket.

Nem szerencsés puszta kézzel ismeretlen lyukakban nyúlkálni

A lábatlan gyíkokat (amikről először mi is azt hittük, hogy siklók) ezután az erdősáv szélén, biztonságos helyen elengedtük. Az ott élő földigiliszták és meztelen csigák nem biztos, hogy kedvelik ezt...

Megúszta a kalandot

Az állatok kiemelése nem biztos, hogy szakszerű volt, de egyik sem sérült meg közben és minket sem harapott meg üregi szörny. Viszont ezután lesz az autónkban vastag munkáskesztyű, hasonló helyzetekre.

 

DSC_2499

A Wikipedia szerint a lábatlan gyík alapvetően európai faj, bár megtalálható Kis-Ázsia északi partvidékén, a Kaukázusban és Iránban is. Európában a legészakibb területekről, a Pireneusi-félsziget déli vidékeiről, a Krímből és Írországból hiányzik.

Elsősorban a dús aljnövényzetű erdők lakója, így főleg domb- és hegyvidékeken találkozhatunk vele. Az Alföldön csak a nagyobb erdőkben él. Könnyen és jól alkalmazkodik a környezethez: nemcsak a különféle erdőkben, bozótosokban és erdei kaszálóréteken lelhetjük fel, de a sziklagyepek közelében, sőt, gyakran kertekben vagy parkokban is. Kedveli a dús aljnövényzetet, a rejtőzésre alkalmas üregeket, földön heverő tárgyakat.

IMG_0335

Bár lábai hiányoznak, ez a gyík könnyen megkülönböztethető a kígyóktól: farka tompa, lekerekített, feje gyíkszerűen magas és kicsi, teste zömökebb, szemhéjai pedig csukhatóak. Amikor nyelvét öltögeti, a szájnyílása enyhén nyitott, míg a kígyóké mindig teljesen zárt. Negyven–negyvenöt (nagy ritkán ötven) centiméteresre nő meg. Hátának csillogó, sima pikkelyei a barna különféle árnyalataiban pompáznak, oldala hasonló színű, de világosabb. Hasa feketébe hajló, palaszürkés. A háton sokszor sötétebb gerincvonal fedezhető fel, és a két szemzugból is gyakran hasonló csík indul a hát és az oldal találkozásánál. Az Anguis fragilis colchicus alfaj hátát égszínkék pettyek díszítik.

 

IMG_0346

Alapvetően rejtőzködő természetű állat. Főleg este és esős időben aktív; leginkább meleg, esős, párás nyári alkonyatokon találkozhatunk vele, de ilyenkor is az aljnövényzet rejtekén tevékenykedik. Más gyíkoktól eltérően nem kövek felületére fekszik ki sütkérezni, hanem a könnyen felmelegedő tereptárgyak alatt veszi fel a szükséges hőt. Nem tart territóriumot. Szeme nem túl fejlett; színvak. Szaglása nagyon jó. Lassan mozog, ezért áldozatai is könnyen elfogható állatok: fő tápláléka a földigiliszta és a meztelen csiga. Védekezésként képes a farkát ledobni, és később újat növeszteni helyette.

Október közepén beássa magát a talajba, nem ritkán fajtársaival vagy más fajokkal közösen. A telelésből április közepén bújik elő. Nem sokkal tavaszi feléledése után, április-május fordulóján párzik; ilyenkor a hímek heves párviadalokat vívnak. A tojások az anyaállat testében fejlődnek ki, ezért a lábatlan gyík álelevenszülő. A mintegy 10 centiméter hosszú gyíkocskák augusztus-szeptemberben bújnak ki a vékony burokból; az első évben sokuk elpusztul. Az ivarérettséget hároméves korukra érik el.

IMG_0341

 

Rejtőzködő faj lévén nem veszélyeztetett, bár az emberek gyakran kígyónak nézik, és elpusztítják. Számos természetes ellensége van; többek között az egerészölyv, a sün és a vaddisznó. A Természetvédelmi Világszövetség értékelése szerint nem veszélyeztetett, mindazonáltal ugyanúgy, mint minden hazai kétéltű és hüllő, Magyarországon a lábatlan gyík is védett: eszmei értéke 10 000 forint. (Forrás)

IMG_0337

 

IMG_0352

IMG_0350

Az elhagyott kőszegi határátkelőn egy dobozt felnyitva szintén hüllőkbe futottunk. Ez a videóban 3:03-tól látszik.

 

 
Az elrabolt kenyérszállító autó pedig galériánkban tekinthető meg.
 

Rabolt autóval borult fel a símaszkos rabló Szombathely határában



 

címkék: sikló baleset rablás

Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.