Közgyűlés a Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnél
Február 22-én tartotta évértékelő közgyűlését a Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A helytállás éve volt a tavalyi. Szélsőséges időjárási helyzetek, mentőcsoport-gyakorlatok, női sikerek az országos versenyeken – ezek jellemezték a 2014-es évet.
A közgyűlésen Stipkovics István, az egyesület elnöke köszöntötte a szép számmal összegyűlt egyesületi tagokat, majd összefoglalta a tavalyi év legfontosabb eseményeit. Hangsúlyozta, hogy az év folyamán több esetben is komplex gyakorlatokon vett részt az Írottkő Mentőcsoport, de a rendkívüli esőzések miatt számos alkalommal helytállt a valós kárfelszámolás során is. Homokzsákokból védművet építettek, hogy megvédjék a lakóházakat, közutakat a víz támadásától.
Tájékoztatta a résztvevőket az elhelyezési körülményekben bekövetkezett pozitív változásokról, felújításokról, illetve a technikai fejlődésről, valamint kiemelte az országos versenyeken való eredményes részvételt és a virágzó határon átívelő, nemzetközi kapcsolatokat.
Az elnök összefoglalóját a parancsnok szakmai beszámolója követte. Schwahofer Károly az elmúlt éves vonulási statisztikát, kiemelkedő káreseményeket ismertette. Mint mondta, az egyesületet tavaly több mint 120 beavatkozáshoz riasztották. Ezen belül 26 tűzesethez és 82 műszaki mentéshez vonultak az önkéntes tűzoltók. Hangsúlyozta a doktorszolgálat jelentőségét, melynek köszönhetően biztosított, hogy az egységekkel egyidőben szakképzett orvos is induljon a helyszínre, aki nem csupán a bajbajutottak, de a feladatot végrehajtó tűzoltók elsődleges egészségügyi védelmét is biztosítja.
Mindezen mellett helyet kaptak a napirendi pontok között a női és ifjúsági beszámolók, a költségvetés tavalyi alakulásáról és idei évben tervezett kiadásokról, bevételekről szóló tájékoztatók, a 2015-ös év munkatervének elfogadása, valamint a gyakorlatok rendjének ismertetése.
A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviseletében Erdélyi Krisztián tűzoltó alezredes, megyei igazgató köszönte meg az év során végzett kiemelkedő munkát, melyet mind a szélsőséges időjárási helyzetek kezelése során, mind pedig az egyéb tűz- és balesetek során példás szakmai hozzáértéssel végeztek az egyesület tűzoltói.






A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.