Barion Pixel
2018. június 15.

Kiskorú gyermekeikre veszélyes szülők ellen emeltek vádat

Két esetben emeltek vádat kiskorú veszélyeztetése miatt, egy család nem törődött gyermekük lázával, betegségével és emiatt az kórházba került. A másik esetben az apa agresszív viselkedése, italozó életmódja veszélyeztette a gyerekek fejlődését, egészségét.

Italozó életmódjával agresszív viselkedésével veszélyeztette gyermekeit

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki italozó életmódjával és agresszív magatartásával veszélyeztette két kisgyermeke fejlődését.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett élettársi kapcsolatából két fiúgyermek született. A vádlott az együttélésük ideje alatt mindvégig italozó életmódot folytatott, ami miatt a család folyamatosan megélhetési nehézségekkel küszködött. A vádlottat elbocsátották munkahelyéről az italfogyasztás miatt, azonban ekkor sem változtatott az életmódján, hanem elvette a sértett keresetét és alkoholra, valamint cigarettára költötte.

A vádlott életvitele miatt a család lakása alkohol- és dohányszagú volt, a vádlott még abban a szobában is dohányzott, ahol a gyerekek aludtak.

A sértettnek hitelt kellett felvennie, hogy a villanyszámlát kifizesse és élelmiszert tudjon vásárolni a gyerekeknek. Még így is többször előfordult, hogy a gyerekek éhesen mentek az óvodába és alig várták, hogy reggelit kapjanak. A kisebbik, négy éves gyermeknél a helytelen táplálkozás következtében emésztési problémák alakultak ki, amik miatt 2017. júniusában egy hétig kórházi kezelésre szorult.

A vádlott otthonában agresszíven viselkedett, gyakoriak voltak a veszekedések és tettlegességig fajuló szóváltások, amiknek a hat és négy éves gyermekek is tanúi voltak. 2017. májusában az egyik éjjel a vádlott italozott és kiabált, majd amikor a sértett megkérte, hogy hagyja abba, mert a gyerekek nem tudnak aludni, olyan erővel ütötte őt arcon, hogy eltörött a járomcsontja. 2017. szeptemberében a vádlott a gyerekek jelenlétében összevitatkozott a sértettel, akit ököllel meg akart ütni, azonban nem érte el a sértett fejét, ezért belerúgott a lábába. Dühében – nem először – összetörte a sértett mobiltelefonját is, amit a munkáltatójától kapott.

A gyerekek féltek a vádlottól, sírtak a veszekedések során, és az is előfordult, hogy a sértett úgy próbálta megvédeni őket, hogy éjszaka elment velük otthonról és órákon át az utcán sétáltak.

A vádlott veszélyeztette a gyermekei testi, értelmi és érzelmi fejlődését, azáltal, hogy hosszú időn keresztül súlyosan megszegte a szülői kötelességeit.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt álló vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását, a felfüggesztett szabadságvesztés utólagos végrehajtásának elrendelését és mindkét gyermeke feletti szülői felügyeleti jogának megszüntetését indítványozta.

 

Nem váltották ki a gyógyszert, tüdőgyulladást kapott a gyerekük

A Sárvári Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat azok ellen a szülők ellen, akik nem váltották ki a gyógyszert beteg gyermeküknek, akit végül tüdőgyulladás miatt mentővel kellett kórházba szállítani 2017. januárjában.

A vádirat szerint a nyolc éves gyermek napok óta csúnyán köhögött, majd amikor be is lázasodott, hazaküldték az iskolából.

Az anya másnap elvitte a gyermeket a háziorvoshoz, azonban az élettársa egyetértésével a felírt antibiotikumot nem váltotta ki és a gyermek lázát sem csillapította, sőt a következő napon ismét elküldte őt az iskolába. A gyermek ott rosszul lett, lázasan az asztalra borulva feküdt és fejfájásra panaszkodott, ezért felhívták az anyát, aki hazavitte őt.

A vádlottak továbbra sem váltották ki a gyógyszert és három nap múlva ismét elküldték a gyermeket az iskolába. A gyermek ekkor már nagyon rosszul volt, remegett, lázas volt, rázta a hideg és fájlalta a végtagjait. Az iskola értesítette a védőnőt, aki otthonában meglátogatta a családot és felhívta a vádlottak figyelmét arra, hogy váltsák ki a gyógyszert, adjanak a gyermeknek lázcsillapítót, másnap pedig mindenképpen keressék fel a háziorvost.

A vádlottak nem vitték el a gyermeket a háziorvos másnapi rendelésére, ezért ő a lakásukban kereste fel őket. A vádlottak a gyógyszert még ekkor sem váltották ki és lázcsillapítót sem tudtak bemutatni, ezért a háziorvos mentőt hívott.

A kórházban megállapították, hogy a gyermek tüdőgyulladást kapott, ami miatt két hétig szorult kórházi kezelésre.

A Sárvári Járási és Nyomozó Ügyészség a rovott múltú apával szemben végrehajtandó börtönbüntetés, míg az anyával szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.