Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség 2017. január 26.

Idős nőket fosztottak ki – börtönbe kerülhetnek az elkövetők

Három férfi idős nőktől lopott 80.000 és 468.000 forint közötti összegeket négy megyében, vádat emeltek ellenük.

A Körmendi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat az ellen a három férfi ellen, akik 2015. decembere és 2016. februárja között Vas, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Nógrád megyei településeken élő nők sérelmére követtek el lopást, kihasználva, hogy a sértettek idős koruk miatt nem ismerték fel a vádlottak valódi szándékát.

A vádirat szerint a vádlottak az esetek egy részében magukat az áramszolgáltató munkatársának kiadva jutottak be a sértettek ingatlanába, míg más esetekben arra hivatkoztak, hogy a szomszédnak hoztak pénzt, vagy a sértett egyik rokonával szemben fennálló tartozásukat jöttek rendezni.

Minden esetben közös volt azonban, hogy az idős sértetteket pénzváltásra kérték, amelynek ürügyén kifigyelték, hogy hol tartják a pénzüket, s azt a sértettek figyelmének elterelésével ellopták.

A vádlottak a bűncselekményekkel 80.000 és 468.000 forint közötti kárt okoztak az egyes sértetteknek.

A járási ügyészség mindhárom vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.