Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. április 20.

Lecsapott a TEK Bozzaiban - maroklőfegyvert foglaltak le kábítószeres gyanúsítottaktól

Egy bozzai ingatlanban tartottak házkutatást a Sárvári Rendőrkapitányság nyomozói 2017. április 18-án, amelynek során egy maroklőfegyvert és hozzá tartozó lőszereket találtak.

A Terrorelhárítási Központ műveleti egységének bevonásával folytatott akció során egy 27 éves celldömölki nőt, egy 27 éves nemesládonyi férfit és egy 32 éves csényei férfit fogtak el, majd állítottak elő a Sárvári Rendőrkapitányságra.

Felmerült a gyanú, hogy az ingatlanban tartózkodók kábítószert fogyasztottak, ezért velük szemben gyorstesztet alkalmaztak munkatársaink, amely a celldömölki nő és a csényei férfi esetében pozitív értéket mutatott.

Maroklőfegyvert és hozzá tartozó lőszereket foglaltak le Bozzaiban

A nyomozók az előállított személyek közül kettőt gyanúsítottként hallgattak ki, a nemesládonyi férfit pedig tanúként hallgatták meg. Az adatgyűjtés és a kihallgatások során azonban megalapozottá vált a gyanú, hogy a lefoglalt fegyvert és lőszereket a csényei férfi nemesládonyi barátjától kapta és – elmondásuk szerint – megállapodtak abban, hogy anyagi haszonszerzés reményében továbbértékesítik azokat. Fentiekre tekintettel a sárvári rendőrök 2017. április 19-én a nemesládonyi férfit is gyanúsítottként hallgatták ki. Mindhárom személy beismerő vallomást tett.

Maroklőfegyvert és hozzá tartozó lőszereket foglaltak le Bozzaiban

A csényei és a nemesládonyi férfivel szemben lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. Előbbinek és a celldömölki nőnek pedig kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is felelnie kell. Mindhárman szabadlábon védekezhetnek.

 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.