Barion Pixel
Szerző: Kovács Patrícia, Tánczos Mihály Szöveg: Katasztrófavédelem 2015. október 04.

Tűzoltó-találkozó videón - légifelvételekkel

Több száz tűzoltó és ötvennél több tűzoltóautó sorakozott fel Szombathely Fő terén a hagyományteremtő szándékkal megrendezett I. Vas Megyei Tűzoltó-találkozón. Videó- és képes összefoglaló a földről és a levegőből.

Az idei évben első alkalommal rendezte meg a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Vas Megyei Szent Flórián Tűzoltószövetség az I. Vas Megyei Tűzoltótalálkozót, melynek célja az volt, hogy rávilágítson az önkéntességben, az összefogásban és az együttműködésben rejlő páratlan erőre, amelynek döntő szerepe lehet a bajban.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely megyei jogú város polgármestere mondott köszöntőt a rendezvény megnyitóján, melyben hangsúlyozta a tűzoltók, köztük az önkéntesek kiemelt szerepét a megye lakosságának élet- és vagyonvédelmében. Meglepetten, ámde büszkén nézett végig a város főterén felsorakozott több száz tűzoltón, majd megelégedetten kijelentette, hogy ennyi felkészült, tetterős tűzoltó láttán inkább a tűznek van félnivalója. Köszönetet mondott az elszánt és bátor tűzoltóknak, akik szükség esetén akár életük kockáztatásával is igyekeznek a mások segítségére sietni.

I. Vas Megyei Tűzoltó-találkozó

A polgármestert Majthényi Lászlónak, a Vas Megyei Közgyűlés elnökének beszéde követte, aki szintén üdvözölte a kezdeményezést. Megemlékezett a csaknem pontosan öt évvel ezelőtt történt devecseri vörösiszap-katasztrófáról, az akkor tanúsított összefogásról, hiszen a katasztrófa felszámolásában civilek, önkéntesek, valamint önkéntes és hivatásos tűzoltók egyaránt részt vettek. Együtt dolgoztak egy közös, nemes célért: a sérült és károsult emberek testi épségének és vagyonának védelméért.

I. Vas Megyei Tűzoltó-találkozó

Már a megnyitót megelőzően nagy volt a sürgés-forgás Szombathely főterén, tűzoltók százai és tűzoltóautók sokasága lepte el a Szentháromság-szobor környékét. Ifjúsági, női és férfi önkéntesek igyekeztek felsorakozni járműveikkel a megadott helyre, és izgatottan várták a feladatot. Örültek egymás társaságának, annak, hogy nem csak beavatkozás körülményei között, munkában találkozhatnak, hanem egy kötetlenebb, összekovácsolós, csapatépítős rendezvényen beszélhetik meg az elmúlt időszak eseményeit.

I. Vas Megyei Tűzoltó-találkozó

Amikor elhangzott a vezényszó, hirtelen mindenki megkomolyodott és – akár egy beavatkozás során – elkötelezetten, fegyelmezetten látott neki a rá bízott feladatnak: volt, aki a tömlőgurításért, volt, aki a tömlők összekapcsolásáért, volt, aki a szivattyúk kezeléséért és volt olyan is, aki a feladatvégrehajtás irányításáért felelt.

I. Vas Megyei Tűzoltó-találkozó

Egyre nőtt a tömlő hossza, mire mind a hetvennyolc önkéntes, önkormányzati és hivatásos egység megtoldotta saját tömlőjével a láncot, arra egy négy körből álló több mint másfél kilométer hosszú tűzoltótömlő állt össze a főtéren. Ekkor következett az összefogás próbája: vajon sikerült-e az akaratból, az elszántságból és az együttműködésből olyan láncot alkotni, ami képes megfékezni a legnagyobb tüzet is?

I. Vas Megyei Tűzoltó-találkozó

Igen! A Szentháromság-szobornál felállított emelőkosaras járműveken megjelent a víz, amely két egymásba fonódó sugarával bizonyította a tűzoltók összetartásának erejét. A rendezvényt végül a Vas megyei himnusz dallamára megjelenő szivárvány koronázta meg a szikrázó napsütésben.

I. Vas Megyei Tűzoltó-találkozó

A rendezvény végén a tűzoltójárművek szirénázva elvonultak a Thököly utca irányába.

 

A rendezvényről további fotók itt találhatók.

I. Vas Megyei Tűzoltó-találkozó



Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.