Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. november 03.

Házhoz megyünk program Vas megyében

Dr. Bíró Barnabás r. alezredes a Bűnmegelőzési Alosztály vezetője, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság képviseletében és az együttműködő partnerek – köztük a Claudius Polgárőr Egyesület; az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.; a Szombathely Megyei Jogú Város Közterület-felügyelete; valamint a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Vas Megyei Szervezete – képviseletében megjelentek indították útjára 2015. november 2-án Vas megyében azt a jelenleg országosan futó programot, amelynek középpontjában a vagyonvédelem áll.

Az alezredes kiemelte, a statisztikai adatok is alátámasztják, hogy a megye közbiztonsági helyzete országos viszonylatban a legjobbak között van, amely részint a polgárok jogkövető magatartásának, részint pedig a folyamatos bűnmegelőző tevékenységnek is köszönhető.

kep_013_25

A polgárok szubjektív biztonságérzetének fenntartása és tovább javítása érdekében a bűnmegelőzés minden területen kiemelt hangsúllyal bír. Így az érintett szervezetek munkatársai három településen – Szombathelyen, Sárváron és Kőszegen – felállított információs ponton adnak tájékoztatást az érdeklődőknek a vagyonvédelemhez szükséges döntések meghozatalában, sőt, akár házhoz is hívhatják a szakembereket.

kep_010_31

Vas megyében 2015. november 2. és 2016. május 31. között az alábbiakban megjelölt helyszíneken és időpontokban találkozhatnak az érdeklődők a szakemberekkel:

Szombathely

  • helyszín: Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (Ady Endre tér 5.);
  • időpont: minden hónap második hete, hétfőtől péntekig, 14 óra és 18 óra között.

Kőszeg

  • helyszín: Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház (Kelcz Adelffy u. 4/B.);
  • időpont: minden hónap második hete, hétfőtől péntekig, 9 óra és 12 óra között.

    kep_026_12

Sárvár:

  • helyszín: Sárvári Járási Hivatal Sárvári Okmányiroda (Várkerület u. 3.);
  • időpont: minden hónap első hete, hétfőtől péntekig, 9 óra és 12 óra között.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.