Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség / Címlapkép: illusztráció 2018. március 23.

Ingyen luxus - hamis bizonylattal "fizetett" a nő a sárvári szállodában

A két éjszakáért fizetendő közel negyedmillió forintot hamis bizonylattal "rendezte" le egy nő Sárváron. A hotel megkeresésére később sem rendezte a tartozását. Egy férfi pedig ismerősei értéktárgyait csalta ki, hogy pénzzé tehesse őket.

A Sárvári Járási Ügyészség kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki fizetés nélkül távozott egy ismert sárvári szállodából 2017 májusában.

A vádirat szerint a vádlott három éjszakára foglalt szállást a hotelben, ahová egy barátnőjével érkezett.

A vádlott két nap után jelezte a recepciósnak, hogy hamarabb haza kell utazniuk. A kiállított számla alapján a szállás díja 230.000 forint volt.

A vádlott azonban a számlát nem fizette ki, hanem átadott a recepciósnak egy hamis banki bizonylatot, annak igazolására, hogy már átutalt 235.000 forintot a szálloda bankszámlájára, majd a mit sem sejtő barátnőjével együtt távozott.

A csalás kiderült, azonban a szállodát üzemeltető sértett hiába szólította fel a vádlottat többször is a tartozás kifizetésére, ezért most a büntetőeljárásban kéri a kára megtérítését.

A Sárvári Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabása mellett a sértett által előterjesztett polgári jogi igény elbírálására is indítványt tett.

Ismerősei értéktárgyaira utazott

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség kisebb kárt okozó folytatólagosan elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki csalárd ígéretekkel csaknem fél millió forinttal károsított meg két sértetett Szombathelyen 2017 júliusa és szeptembere között.

A vádirat szerint az ugyanilyen bűncselekmény elkövetése miatt felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt álló vádlott először 233.000 forint értékű ékszert csalt ki az egyik sértettől azzal az ígérettel, hogy azokat eladja, majd a befolyt összeggel elszámolnak.

Később arra hivatkozott, hogy az ékszereket külföldön elzálogosította és a kiváltásukra kért pénzt.

Az egyik sértett 80.000 forintot adott át a vádlottnak, aki a másik sértettől ugyanerre a célra pénzzé tehető dolgokat kért. A másik sértett át is adott a vádlottnak egy gitárt, valamint elektronikai cikkeket, összesen 135.000 forint értékben.

A vádlott a sértetteket tévedésbe ejtette, kezdettől fogva a vagyontárgyaikat és a pénzüket akarta megszerezni.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását és a sértettek által előterjesztett polgári jogi igény elbírálását indítványozta.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.