Barion Pixel
2015. február 26.

Bányába, vagy iskolába menjen a gyerek? – Kongói tanulóknak segítenek

Az afrikai Kongóban nincs közoktatás, de magyar segítséggel már több száz diáknak adatott meg a lehetőség, hogy tanuljanak. Videó arról, hogyan segíthet, aki akar.

Espérance Nsossoval az Utazás kiállítás III. Afrika Expo-ján találkoztunk, az Afrikáért Alapítvány Fogadj örökbe! standjánál. A falra gyerekek képeit tűzték, mellettük pár soros információ. Név, mi szeretne lenni, ha nagy lesz és hány testvére van. Az örökbefogadás jelképes, de mégis nagyon felemelő érzés. A kérdésekre a videóban van a válasz.

Segíteni kiváltság - virít a felirat a magyar és kongói zászló mellett a szegénynegyedben épült iskola homlokzatán. Az iskolapadot koptató gyerkőcök igazán kiváltságosnak érezhetik magukat, hiszen rengeteg társuknak a tanulás helyett a kemény fizikai munka jut. Bányákban, olyan szűk helyeken, ahova a felnőttek be sem férnek. Mindezt a hazai viszonyokhoz képest elképesztően csekély fizetésért. A gyerekek nagyjából annyi pénzt kapnak, hogy az abból vett élelemből maradjon erejük másnap is dolgozni, illetve valamennyi jusson a testvéreknek is, akik így szintén dolgozhatnak.

DSC_0230

A beszélgetés után mi is örökbe fogadtunk egy gyerkőcöt, Sobolayi Mampuyát, akinek hét testvére van, kedvenc sportja a judo és amiért rá esett a választásunk: újságíró szeretne lenni. Jelenleg a videóban említett College Othnielben tanul, közepes eredménnyel. Ha lesz rá lehetőségünk, akkor személyesen is találkozunk vele, addig viszont a havi támogatáson  túl összeállítunk neki egy olyan csomagot, aminek hasznát tudja venni. Az Afrikáért Alapítvány egyébként az ajándékok célbaérkezését dokumentálja és a fotókat elküldi az örökbefogadóknak.

DSC_0238

A Fogadj örökbe! kampányról az Afrikáért Alapítvány honlapján lehet tájékozódni és március 1-ig az Utazás kiállítás Afrika Expo részén is elérhetők az alapítvány munkatársai.

Végezetül álljanak itt egy másik kampány elgondolkodtató képei. (A magyar fordításhoz mozgassa a  kurzort a kép fölé!)

Napszemüveg: 24 euró - Vízhez való hozzáférés: 8 euró

Kézitáska: 32 euró  Élelmiszer egy hétre: 4 euró

Arcszesz: 35 euró  Egy új otthon alapjai: 6,50 euró

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.