Szerző: Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2018. október 25.

Előzetes értesítést küld a NAV a köztartozásmentes adózói adatbázisban szereplőknek

Új szolgáltatásként – egyelőre teszt jelleggel – előzetes értesítést küld a NAV azon adózóknak, akik a köztartozásmentes adózói adatbázisba korábban felvételüket kérték, azonban október, november 25-én végzett előzetes vizsgálat szerint valamely mulasztás következményeként az adatbázisban történő szereplés feltételeinek már nem felelnek meg.

A NAV a vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint minden hónap utolsó napja szerinti állapot alapján vizsgálja a köztartozásmentes adózói adatbázisban történő szereplés feltételeinek teljesítését és vizsgálatának eredménye szerinti a tárgyhónapot követő hónap 10-én frissíti adatbázisát. Sajnos gyakori tapasztalat, hogy az adózók kisebb adózási kötelezettségek elmulasztása, kisebb összegű, elsősorban figyelmetlenségből adódó folyószámla rendezési problémák miatt kikerülnek az adatbázisból. Ez leginkább az EKAER bejelentésre kötelezett adózói kör esetében okoz komoly problémát, ugyanis addig, amíg valamely adózó szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban, az 5/2015. NGM rendelet előírásai szerint – ha legalább két éve működő vállalkozás – mentesül a biztosítéknyújtási kötelezettség alól.

Gyakorlati tapasztalat alapján mondhatjuk, hogy néha egy cég életében nem számottevő, néhány ezer forintos – elsősorban figyelmetlenségből adódó - adótartozás miatt kerül ki valaki az adatbázisból, melynek a következménye számos kellemetlenség.

A NAV új szolgáltatása keretében támogatást kíván nyújtani az adatbázisban már szereplő cégek számára azzal, hogy amennyiben a rendelkezésére álló adatok szerint adózó már nem felel meg a jogszabályi feltételeknek, úgy erről cégkapun vagy KÜNY tárhelyen keresztül elektronikus „előzetes” értesítést küld, időt és lehetőséget biztosítva ezzel az elmulasztott kötelezettség pótlására.

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.