Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség 2018. január 24.

39 millióval rövidítette meg a mobilszolgáltatót - 5,5 ezer fiktív szerződést kötött

Vádat emelnek az ellen a férfi ellen, aki valótlan feltöltőkártyás előfizetéseket köttetett és ezzel 39 millió forintot csalt ki egy cégtől.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség csalás bűntette és 321 rendbeli személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint az egyik mobilszolgáltató tévedésbe ejtésével tőle több, mint 39 000 000 forintot csalt ki Vas megyében.

A vád szerint a férfi egy szombathelyi székhelyű kft. ügyvezetőjeként ügynöki keretszerződést kötött az egyik mobilszolgáltató céggel, melynek keretében a sértett cég szolgáltatásait és termékeit közvetítette, valamint ügyfélszolgálati tevékenységet is végzett.

A mobilszolgáltató járulékot fizetett a feltöltőkártyás előfizetésekre aktivált szolgáltatások után. A mobilszolgáltató központi értékesítési rendszerében rögzítették a cég alkalmazottai az új feltöltőkártyás előfizetéseket, valamint itt aktiválták az ehhez kapcsolódó különböző szolgáltatásokat is. A mobilszolgáltató rendszerébe történő belépéséhez a vádlott által vezetett cég alkalmazottai egyedi kódot kaptak, melyhez jelszó is tartozott, amelyeket a vádlottnak is meg kellett adniuk.

A vádlott olyan listákat adott az alkalmazottainak, amelyeken jogi személyek, létező magánszemélyek és fiktív, a megadott adatok alapján nem létező személyek szerepeltek, és azt az utasítást adta nekik, hogy a listákon szereplők nevére kössenek feltöltőkártyás előfizetéseket, és aktiváljanak szolgáltatásokat. A cég alkalmazottai nem tudtak arról, hogy a listák fiktívek.

A vádlott 133 jogi személy nevére 3887 db, 321 sértett nevére 503 db, és 585 fiktív személy nevére 1170 db valótlan feltöltőkártyás előfizetést köttetett 2012. novemberétől 2013. őszéig.

A vádlott azért köttette a fiktív előfizetéseket és aktiváltatott különböző szolgáltatásokat, hogy később a mobilszolgáltató sértett jutalékot fizessen. A vádlott a mobilszolgáltatót jogtalan haszonszerzés végett tévedésbe ejtette és neki 39 443 950 forint kárt okozott.

A vádlott azzal a magatartásával, hogy a mobilszolgáltató ügyfél adatbázisából és további forrásokból összegyűjtötte 321 magánszemély sértett nevét és személyi adatait, melyeket haszonszerzési célból jogosulatlanul kezelt, megszegte az információs önrendelkezési jogról és az információ szabadságról szóló törvény rendelkezéseit is.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottat jelentős kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével és 321 rendbeli személyes adattal visszaélés vétségével vádolja, és vele szemben szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.