Barion Pixel
Szerző: Budapesti Rendőr-főkapitányság 2017. január 28.

A megbírságolt apa jelentkezését kéri Budapest főkapitánya

Budapest főkapitánya megszólalt az országos felháborodást kiváltó ügyben:

(Frissítés a cikk végén!)

"Az alaphír szerint egy Budapesttől 180 kilométerre található községből 2017. január 25-én Budapestre utazott egy házaspár négyéves, leukémiás kislányával a gyerek soros kezelésére. A család Opel Astrája környezetvédelmi osztályba sorolása miatt a szmogriadó alatt nem közlekedhetett volna Budapesten. Amikor az apa a járművel – egyedül – hazafelé tartott, leintették a rendőrök. A férfi állítása szerint hiába mondta az intézkedő rendőröknek, hogy „… előjegyzett orvosi kezelésre érkezett a gyerekével, aminek a dokumentumai ott vannak az ülésén, a hatóságot ez nem érdekelte, a dokumentumokat megnézni sem voltak hajlandóak, és 15 ezer forintos büntetést róttak ki rá…”.

A történetet a gyerek édesanyjának egy ismerőse adta közre. Nem közölte, egyetlen oknyomozó újságíró nem derítette fel, pontosan mikor, hol, kivel szemben, és miért intézkedtek a rendőrség munkatársaim. Nincs lehetőségem megismerni a másik fél, a rendőr változatát, pedig nagyon szeretném.

Én nem ilyen hozzáállást várok el munkatársaimtól. Hiszem, vallom, hirdetem: szmogriadó ide vagy oda, környezetvédelmi osztályba sorolás miatt Budapest egyetlen rendőre nem sújt pénzbírsággal egy olyan édesapát, aki kezelésre szállította beteg kislányát. A rendőr ilyenkor nem bírságol, figyelmeztet.

Három napja töprengek, mit tehet egy ilyen helyzetben a budapesti főkapitány. Röviden és tömören, semmit. Bucsek Gábor azonban igen: kész vagyok saját pénzemből kifizetni a kirótt bírságot, ha és amennyiben meggyőződhetem arról, hogy mindez az ismerős beszámolója szerint történt.

Várom a bírságolt jelentkezését!

 

Bucsek Gábor vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya

(titkársági telefonszám: 061 443 5367)"

Frissítés, 2016.01.30.

A 444.hu értesülése szerint hétfőn délelőtt jelentkezett a budapesti rendőrfőkapitánynál a megbírságolt apa. A főkapitány beszélgetett vele, majd kifizette a férfire kiszabott büntetést.
 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.