Szerző: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. november 04.

Verekedés és gázolás Bejcgyertyánoson

A bejelentés szerint gyalogos gázolásnak indult a 2015. november 3-án Bejcgyertyánoson történt eset, de a Sárvári Rendőrkapitányság munkatársai széles körű adatgyűjtésének következtében egyéb részletre is fény derült.

A megalapozott gyanú szerint egy 38 éves osztrák férfi minden előzmény nélkül meglökött egy, az élelmiszerüzlet előtt várakozó helyi lakost, majd a férfi társaságában lévő nőt megragadta. Ezt követően a két férfi dulakodni kezdett és S. Johann több alkalommal megütötte a nő védelmére kelt férfit.

Az incidens azután is folytatódott, miután a sértettek távoztak a helyszínről, mivel a feldühödött osztrák férfi egy vascsővel támadt vitapartnerére. A pár már futva menekült, amikor a gyanúsított személygépkocsival hajtott utánuk és elütötte a férfit, majd ismételten bántalmazni akarta a már földön fekvő sértettet, de a nő megakadályozta ezt. Az osztrák férfi segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről.

Az adatgyűjtést követően a rendőrök Rábapatyon fogták el a gyanúsítottat. A férfit előállították, kihallgatták és átvizsgálták a járművét, amelyből kábítószergyanús növényi származék került elő. Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, segítségnyújtás elmulasztása bűntett, közúti veszélyeztetés bűntett és kábítószer birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Címlapképünk illusztráció.

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.