Barion Pixel
Szerző: 112Press 2020. június 05.

Nem bontóban végezte a 35 éves Lada a baleset után - videón mutatjuk, mi történt vele

Nagyon sok ember látta a Szombathelyen balesetet szenvedett 35 éves, addig gyönyörű állapotú Ladáról szóló beszámolónkat. Most itt a baleset utóélete, pozitív kicsengéssel.

Januárban bemutattunk egy ráfutásos balesetet, amelyben a vétlen 90 éves sofőr egy 35 éves, gyönyörű állapotú Ladában ült, amibe belehajtott egy személyautó. Szerencsére senki sem sérült meg, de sokan gondolták úgy, hogy ez volt a Lada utolsó útja.

Nos, nem így történt.

Nem egészen négy hónappal a baleset után ugyanis elkészült a jármű A 91. életévét betöltő tulajdonosa elérzékenyülve csókolta meg a tetejét, amikor a fia megállt vele a ház előtt. De mi történt az elmúlt hónapokban?

Az idős férfi nem törődött bele abba, hogy így érjen véget szeretett járműve, ezért levelet írt a Uniqa biztosítónak. Kifejtette többek között, hogy 35 évig vigyázott az autóra és életkora miatt már nem tudna megszokni egy másik járművet. Arra is hivatkozott, hogy ha valaki kárt okoz, akkor azt a kárt meg kell téríteni. Talán ő maga is meglepődött, amikor megérkezett a válasz:  Küldjenek be egy részletes árajánlatot a javításról. Beküldték, a biztosító pedig rábólintott.

Baleset után megjavított 35 éves Lada Szombathelyen

Az árajánlatot adó domati O&S Autójavító Bt. huszonöt éve javít és újít fel oldtimereket, veteránokat. A Ladán végzett munkálatokat részletesen dokumentálták és májusban el is készült az autó. A Ladával megcélozzák az oldtimer minősítést, mivel minden gyári, eredeti rajta, így a ma már nagyon ritka A-s rendszámot OT-s válthatja.

Baleset után megjavított 35 éves Lada Szombathelyen

Azaz egészen pontosan nem minden gyári a Ladán, hiszen van rajta tetőablak. Ezt a Shellnél vásárolta a tulajdonosa, majd beépíttette.  Ahogyan a 80-as években ezt sokan mások is megtették.

De hogyan maradhatott meg egy Lada 35 éven keresztül ilyen remek állapotban? Sok kis praktika kellett hozzá. Például egy maszek doblemez, vagy az, hogy minden nap letisztította a tulajdonos, mielőtt bejárt vele a garázsba. Ha esett az eső, akkor a gazdája sokszor inkább kerékpárral közlekedett. A belső részt is rendszeresen takarította, az üléseket pedig az akkori Jugoszlávia muraszombati piacán beszerzett báránybőrök védték. Ezekből még mindig van több garnitúra.

Baleset után megjavított 35 éves Lada Szombathelyen

Az elmúlt hónapokban több minden történt és a Lada 91 éves tulajdonosa önszántából úgy döntött, hogy leteszi a slusszkulcsot és nem vezet többé. Döntését a családja is támogatta. Fiától azonban megtudtuk, hogy nem szeretnék, ha az utolsó vezetési emlék egy baleset lenne, ezért családi kirándulást terveznek egy hozzátartozó sírjához. A várost elhagyva a fiú átadja édesapjának a kormányt, aki utoljára még a gázra léphet szeretett autójában, ami a családban marad.

35 éves Lada újra a régi fényében, baleset után




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.