2024. április 29.
A helyismerettel rendelkező férfi eddig tisztázatlan okból lassítás nélkül hajtott rá a 87-es főútra egy mellékutcából. Mind a két autó lesodródott az útról és mindkét sofőr megsérült.
tovább 02024. április 19.
Egyelőre nem pontosan tisztázott, hogy hogyan történt a baleset. A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit. A mentők két embert szállítottak kórházba.
tovább 02024. április 02.
A vasútállomás irányába tartó autó vezetője látta az út szélén álló és balra indexelő járművet, de azt hitte, hogy csak el akar indulni és ki akarta kerülni. A másik sofőr viszont meg akart fordulni, de rosszul mérte fel az érkező jármű sebességét.
tovább 02024. március 11.
Amikor az autó vezetője meglátta a sávjába átcsúszó autószállító trélert, akkor nagyjából két dolgot tehetett: fékez, vagy az árkot választja. Az utóbbi mellett döntött, szerencséjére.
tovább 02024. március 07.
Több olvasónk is érdeklődött arról, hogy miért állt két mentő és két rendőrautó kb. másfél órán keresztül a Haladás Sportkomplexum mellett. Megkérdeztük a rendőrséget.
tovább 02024. március 03.
Egy úton álló őz miatt rántott kormányt egy német rendszámú személyautó magyar vezetője és fél frontálisan ütközött egy zalaegerszegi kézilabda csapat buszával. Teljes útlezárás mellett zajlott a helyszíni szemle.
tovább 02024. február 27.
A szabályosan közlekedő személyautóban három gyerek is utazott. Az ütközéskor a személyautó minimálisan áttért a szemközti sávba, ahol érintőlegesen ütközött egy szemből érkező, külföldi rendszámú teherszállítóval, ami megállás nélkül tovább hajtott.
tovább 02024. február 25.
A sofőr egy enyhén jobbra ívelő kanyart egyenesített ki és a szalagkorlát több lábát is kitörte az autójával. Ő használta a biztonsági övét és nem repült ki az autójából, mint néhány napja egy asszony, egy kilométerrel arrébb, viszont a szonda jelezte, hogy alkoholt fogyasztott vezetés előtt.
tovább 02024. február 21.
A baleset okozója hosszabb idő után ült újra a volán mögé, nem várta meg, hogy a fia elvigye a munkahelyére. Ketten megsérültek a Táplánszentkereszt és Tanakajd között történt balesetben.
tovább 02024. február 20.
A teherszállító a sebességkorlátozás ellenére nagy sebességgel érkezett az erősen jobbra ívelő kanyarba, a pótkocsija pedig átlendült a szemközti sávba. Tavaly márciusban ugyanitt egy vétlen sofőr meghalt egy hasonló balesetben.
tovább 0