2023. november 05.
A Jaguar vezetője látta, ahogy az előtte haladó autónak nekirohan egy őz, majd az állat az autója elé csapódott, de meg tudott állni előtte. A mögötte érkező autó vezetője viszont már későn észlelte a veszélyt és ütközött az álló autóval.
tovább 02023. október 23.
A Szentgotthárd felől érkező gépkocsi vezetője balra akart kanyarodni a 8-as főútról az M80-as autóút felhajtója felé. A szemből érkező jármű belecsapódott az elé kanyarodó személyautóba.
tovább 02023. szeptember 28.
A horvát kamionsofőr nem ismerte el a felelősségét a balesetért. A Seat vezetője látta, hogy nem tud visszatérni a teherszállító a sávjába, ezért a padkára húzódott, ahol elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett.
tovább 02023. július 04.
A vétlen sofőr megsérült a balesetben. Az okozó éppen kisorolt a külső sávba, ahonnan egy személyautó kanyarodott volna jobbra, azonban a sofőr elsőbbséget adott a kerékpársávon egyenesen haladó biciklisnek.
tovább 02023. június 16.
Még jól látszanak az aszfalton a négy nappal korábbi motorbaleset helyszíni szemléjének jelölései a 11-es Huszár úton, ahol pénteken délután is elesett egy motoros, miután főútra kanyarodó autóval ütközött.
tovább 02023. június 14.
A mentők a sofőrt és a szabályosan bekötött, a korának megfelelő biztonsági rendszerrel rögzített gyermekét a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították.
tovább 02023. március 25.
Ják felől Szombathely irányába tartott egy Seat személygépkocsi szombaton reggel. Egy erősen jobbra ívelő kanyart követően az autó padkára futott.
tovább 02023. március 24.
A jármű vezetője későn észlelte, hogy az előtte haladó Ford furgon forgalmi okból lassít. A sofőr jobbra húzta a kormányt, de ütközött a Ford sarkával, majd egy betonoszlopnak ütközött, ami a műszaki mentés ideje alatt eldőlt.
tovább 02023. február 23.
Telezöldnél történt személyi sérüléses közlekedési baleset a szombathelyi Rumi út és a 86-os főút kereszteződésében. Az egyik autó egy parkoló BMW-be is belecsapódott.
tovább 02022. november 26.
Hárman megsérültek a szombathelyi Csaba út és a 86-os főút kereszteződésében, amikor egy sofőr figyelmetlenül akart balra kanyarodni.
tovább 0