2024. augusztus 11.
A személyautó a 86-os főút kereszteződésénél lassított, a furgon pedig hátulról belehajtott.
tovább 02024. július 25.
A balra kanyarodó sávba besoroló személyautó vezetője a tükörbe nézve ijedtében azt látta, hogy egy kamion már előzésben van, ezért visszarántotta a kormányt, egyenesen a sávjába visszatérő kamion elé.
tovább 02024. július 06.
Érintőlegesen ütközött két személyautó Bozsok és Bucsu között. A felek nem tudtak megegyezni abban, hogy ki okozta a balesetet, végül a helyszínelő a nyomok alapján egyértelműen megállapította, hogy az a sofőr a vétkes, akinek éppen nincs vezetői engedélye.
tovább 02024. június 28.
Sárvári tűzoltók érkeztek a helyszínre. A levegőből mutatjuk meg az oltás utáni kárhelyszínt.
tovább 02024. június 22.
A három sávosra szélesedő úton a személyautó a középső sávban haladt, majd annak is a jobb szélére húzódott. Egy robogó haladt volna el mellette balról, amikor az autó vezetője vissza akart fordulni.
tovább 02024. június 01.
A vétlen és ijedt sofőr a baleset után jelezte az okozónak, hogy álljanak félre a körforgalomból, hogy ne okozzanak nagy torlódást. A másik fél ezt úgy értelmezte, hogy akkor elmehet. Így is tett.
tovább 02024. május 24.
A vétlen sofőr a három rossz közül a valószínűsíthetően legkisebbet választotta, de fák közé sodródott. A sofőr túlélte a balesetet, amit az okozó nem tudhatott, hiszen megállás nélkül elhajtott a helyszínről.
tovább 02024. május 01.
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott.
tovább 02024. április 26.
Kisebb koccanás okozott nagy torlódást a 11-es Huszár úton, Szombathelyen. A helyszínelő a közeli étteremben találta meg a baleset okozóját.
tovább 02024. március 27.
A baleset okozója azt mondta, hogy nagyon megijedt és észre sem vette, hogy ütköztek. Az egyik nehéz tábla a Spar áruház melletti járdára csapódott.
tovább 0