2015. október 13.
A fogyasztóvédelmi vizsgálat célja egyrészt az volt, hogy kiderüljön, a boltokban kapható energiaitalokban valóban annyi koffein van-e, amennyit a címkén feltüntettek, másrészt az Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium megvizsgálta azt is, hogy az energiaitalok koffeintartalma mennyi az őrölt kávékhoz, illetve az instant kávékeverékekhez képest.
tovább 02015. október 06.
Az akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratórium szakemberei azt ellenőrizték, hogy a mikrohullámú sütők teljesítményfelvétele, készenléti állapotban megfelel-e az előírásoknak. Hét vizsgált termék közül egyről derült ki, hogy nem az előírásoknak megfelelően készült.
tovább 02015. szeptember 29.
Jegyzőkönyveket, vásárlók könyvét, és a jótállási jegyeket ellenőrizték országszerte a kormányhivatalok munkatársai. Az ellenőrzés tapasztalatai szerint az üzletekben továbbra is gyakran adnak nem megfelelő tájékoztatást a szavatossági, jótállási jogokkal kapcsolatban. Az ellenőrzésben 19 megyei, és a fővárosi kormányhivatal vett részt.
tovább 02015. szeptember 22.
Környezetbarát? Vagy hagyományos? Egyik hatékonyabb, mint a másik? Hány tányért lehet elmosogatni egy környezetbarát és egy hagyományos mosogatószerrel? Mosószereket, mosogatószereket és vízkőoldókat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma.
tovább 02015. augusztus 13.
Felfújható vízi játékokat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Összesen 33 féle terméknél vizsgálták meg a szakemberek, hogy van-e bennük tiltott lágyítószer. Egy játékban a megengedett határérték közel 500-szorosa volt az úgynevezett DINP lágyítószerből.
tovább 02015. április 21.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a teszteken megbukott cipők forgalmazását megtiltotta.
tovább 0