2016. augusztus 01.
Huszonöt méteren letarolta a kukoricást egy magyar rendszámú Renault a 86-os út mellett, a szombathelyi elkerülőn. A jármű a Körmendi úti körforgalomtól a Rumi út irányába tartott.
tovább 02016. július 29.
Gyilkosokkal, erőszaktevőkkel, csalókkal és az esetenként felkínált nyomravezetői díjakkal nézhetünk szembe az eumostwanted.eu-n. Az indulás óta a honlap legalább nyolc esetben segítette a bűnüldözők munkáját.
tovább 02016. július 29.
Gerencsér László július 3-án tűnt el Őriszentpéterről, a férfi magas, vékony testalkatú, barna hajú és szemű, jobb lábára sántít.
tovább 02016. július 29.
A STIHL visszahívja HSA 65 és HSA 85 típusú akkumulátoros sövénynyíróit.
tovább 02016. július 28.
Egy pénzügyi szolgáltató cég két területi képviselője kezdett magánakcióba még 2014-ben, amikor a munkáltatójuk által adott jogosultságukkal visszaélve hiteleket helyeztek ki.
tovább 02016. július 27.
Elkalandozott a figyelme egy Ford kisáruszállító vezetőjének Körmend határában, a Berki úton. A férfi későn észlelte az előtte álló, kanyarodni szándékozó Hondát. A sofőr vészfékezett és az árok felé kormányzott, így valamennyire mentette a helyzetet, de a Honda kerekét így is kiütötte.
tovább 02016. július 26.
A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség bíróság elé állította azt az őrizetben lévő afgán állampolgárságú férfit, aki 2016. július 22. napján két iráni és egy afgán állampolgárt szállított, hogy őket illegálisan Ausztriába szállítsa.
tovább 02016. július 25.
Egy fiatal nő keresett meg minket azzal, hogy kutyasétáltatás közben egy rendkívül rendezetlen külsejű, ősz hajú, hiányos fogazatú, borostás, derekán övtáskát viselő férfi odament hozzá, majd obszcén szavak kíséretében megfogta a mellét. Az eset Szombathelyen történt, az oladi városrészen, múlt csütörtökön. Utánajártunk és kiderült, hogy ezúttal nem...
tovább 02016. július 25.
Ketten súlyosan megsérültek a hétfő délelőtti balesetben Horvátzsidánynál. Egy asszony elvesztette uralmát a járműve felett, a Volkswagen Golf átsodródott a szemközti sávba és ütközött az előle már menekülni próbáló, az árokig lehúzódó teherautóval.
tovább 02016. július 24.
A szombathelyi férfi betegsége miatt megszédült és elesett. Magatehetetlenül feküdt, miközben emberek mentek el mellette. A tudata tiszta volt, csak felkelni nem tudott. Fiatalok gunyoros megjegyzést tettek rá, mert részegnek gondolták.
tovább 0