2016. február 19.
HASZNÁLTA A BIZTONSÁGI ÖVÉT, így SÉRTETLENÜL szállt ki a többször átpördülő, totálkárosra törő Mazda pick-upból egy fiatal pár Salköveskútnál. Nem sokkal később Szombathelyen életét vesztette egy autóból kirepülő sofőr, akinek az autója kevésbé sérült, csak a vezető nem kötötte be magát...
tovább 02016. február 19.
Videóval frissítve: Kirepült az autójából és meghalt a Suzuki sofőrje Szombathely határában. Az autó a Rumi úti kereszteződés felé tartott, amikor egy balra ívelő kanyarban árokpartra sodródott, a sofőr a nyomok alapján próbált visszakormányozni, de sikertelenül.
tovább 02016. február 19.
Legalább 53 házbetörésért felelős Vas, Zala és Fejér megyében egy csapat. A rendőrök most ékszerek, órák tulajdonosait is keresi. Egy kaposvári zálogházból kerültek elő a lopott értékek.
tovább 02016. február 18.
Az autó a kőszegi Velemi úton haladt, amikor vezetője elvesztette uralmát a járműve felett és az Írottkő út sarkán járdára szaladt, majd kőkerítésnek ütközött.
tovább 02016. február 18.
A fogyasztóvédelem laboratóriumi vizsgálatai befejeződtek, az eredmények pedig azt mutatták, hogy a vizsgált termékek több mint fele volt tűzveszélyes.
tovább 02016. február 17.
A benzinkút felé tartott egy Peugeot személyautó Szombathelyen a Hollán Ernő utcában, eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti sávba, kidöntött egy villanyoszlopot majd visszatért a saját sávjába és Hambi Bár előtt állt meg. Az autót rendőrök vették körül és a sofőrt megbilincselve vitték el, jelenleg tart a helyszínelés.
tovább 02016. február 17.
Információink szerint súlyos sérüléssel szállítottak kórházba két embert szerdán késő este Szombathelyen. Az autó a Söptei úton személyvonat elé hajtott, az ütközéstől az autó motorja kiszakadt.
tovább 02016. február 17.
Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány és dr. Tiborcz János r. dandártábornok, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője adott át elismeréseket rendészeti szakterületen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, közterületi szolgálatot ellátó rendőröknek.
tovább 02016. február 16.
Rendszeresen felbukkannak fotóink a lájkvadász hírportálokon, valamilyen kitalált szöveggel, ami csak előre lájkolás után érhető el. Mint kiderült, Kis Grofó borzalmas baleseténél is forgattunk, csak nem tudtunk róla.
tovább 02016. február 15.
Ketten könnyebben megsérültek a hétfő délutáni balesetben, a 87-es úton. Egy Suzuki vezetője balra akart kanyarodni és lassított, de a mögötte érkező jármű átrepítette a kereszteződésen.
tovább 0