2023. november 08.
A Répcelak irányába tartó személyautó defektet kapott és a sofőr már nem tudta elkerülni a balesetet. Szerencsére másik járművel nem ütközött.
tovább 02023. november 06.
Körmend közelében történt a súlyos sérüléssel járó baleset, a mentés és a helyszíni mentés teljes útlezárás mellett zajlott. A lenyugvó nap ragyogásától a sofőr sem az elakadásjelző háromszöget, sem a traktor defektes pótkocsiját nem vette észre időben.
tovább 02023. november 06.
A főúton haladó sofőr elismerte, hogy kint maradt az irányjelzője az Söptei utcai körforgalomból kihajtás után. Ettől még a másik sofőr is büntetésre számíthat.
tovább 02023. november 05.
A Jaguar vezetője látta, ahogy az előtte haladó autónak nekirohan egy őz, majd az állat az autója elé csapódott, de meg tudott állni előtte. A mögötte érkező autó vezetője viszont már későn észlelte a veszélyt és ütközött az álló autóval.
tovább 02023. november 05.
Az Egyházasrádóc felé tartó jármű a kilométereken át nyílegyenes szakaszon áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd a sofőr a padkáról megpróbálta visszakormányozni a furgont, ami felborulva az út közepén állt meg.
tovább 02023. november 04.
Több rakományrögzítéshez használt műanyag elem hevert az M86-os autóút bevezetőjén Szombathely közelében, a Répcelak felé vezető oldalon. A tárgyak legalább két autót megrongáltak.
tovább 02023. november 03.
Eltörött és a forgalmas 86-os főút fölé dőlt egy villanyoszlop Szombathely és Petőfitelep között. Teljes útlezárás volt érvényben.
tovább 02023. október 31.
A két sofőr súlyosan megsérült, egy tizenéves fiú kisebb karcolásokkal megúszta az esetet, ami a hírhedt erdei kanyarban történt. Itt esős időben rendszeresek a balesetek.
tovább 02023. október 31.
A 87-es, a 89-es főúton, valamint Narda és Felsőcsatár között is történt vadbaleset.
tovább 02023. október 30.
Vádat emelt az ügyészség az ellen a fiatal nő ellen, aki súlyos balesetet okozott a szabálytalanságával, majd Opeljével egyszerűen elhajtott a helyszínről 2023. március 20-án. Az esetnek azonban volt szemtanúja, aki felírta a rendszámot, a rendőrök pedig később ellenőrzés alá vonták a járművet, majd a sofőrt visszakísérték a helyszínre.
tovább 0
Szerelemféltés miatt fröcskölhetett a vér egy szombathelyi utcán - több embert elszállítottak a helyszínről
tovább