Barion Pixel
2018. október 03.

Volkswagennel ütközött félfrontálisan egy kamiont előző utánfutós Suzuki

A 84-es főúton Jánosháza felé tartott egy utánfutós Suzuki, ami a nyílegyenes szakaszon egy kamion előzésébe kezdett. A manővert nem tudta befejezni, félfrontálisan ütközött a szemből érkező, szabályosan közeledő Volkswagennel és ütközött a kamion oldalával is.

 

 
Az ütközéstől a két személyautó az árokba csapódott, a kamion nem rongálódott meg komolyabban.
 
A balesetben három ember megsérült, információnk szerint az elsődleges adatok alapján ketten szenvedtek nyolc napon túli sérülést. Őket a mentők kórházba szállították.
 
Utánfutós Suzuki okozta a balesetet
 
A mentés ideje alatt teljes útlezárás volt érvényben az érintett szakaszon, a forgalmat a rendőrség elterelte.
 
DSC_9936
 
Meg nem erősített információnk szerint a Suzuki vezetője egy másik, előzésben lévő autó után haladt, az azonban még be tudta fejezni a manővert. A balesetet okozó autós talán arra számított, hogy elfér egymás mellett három jármű is, ami sajnos nem ritka látvány a 84-es főúton, a kiprovokált lehúzódásokkal. A VW vezetője azonban feltehetőleg későn kapcsolt és bár próbált félrehúzódni, de már nem járt sikerrel.
 
DSC_9936

Sokan ódzkodnak az útszéli prizmás jelzőoszlopok letarolásától, pedig adott esetben ez is hasznos lehet, ha már biztosak vagyunk benne, hogy a szemből érkező nem tud visszatérni a sávjába.. A gépkocsiban csak minimális kárt okoznak ezek a könnyű, műanyag rudak, nagyságrendekkel kevesebbet, mint egy másfél tonnás jármű.

Életkép a 84-es főúton

Javasoljuk továbbá a fedélzeti kamera beszerzését azoknak, akik egy ideje gondolkodnak rajta, hogy kellene ilyen a szélvédő mögé.

Utánfutós Suzuki okozott súlyos balesetet előzés közben a 84-es főúton, Kissomlyónál




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.