Barion Pixel
2019. március 03.

Kerékpáros talált rá a súlyosan sérült motorosra Ják és Nárai között

Súlyosan megsérült az a férfi, aki eddig tisztázatlan okból hajtott árokba motorjával. Egy kerékpáros talált az árokban fekvő férfire és azonnal hívta a 112-es segélyhívószámot.

DSC_2179
A nyomok alapján Ják felől Nárai irányába tartott egy Honda motorkerékpár, amikor egy kis bukkanót elhagyva a motor vezetője elvesztette uralmát a járműve felett. A férfi többször is fékezett rövidebb szakaszokon, majd kb. 200 méter múlva árokba hajtott.
 
A motoros egy bukkanó után vesztette el uralmát a járműve felett
 
A súlyosan sérült, árokban fekvő férfit egy kerékpáros találta meg. Gépjárműből csak nehezen lehetett észrevenni és arra utaló nyomok sem látszottak az úttesten, hogy baleset, vagy pályaelhagyás történt. A mentők a szombathelyi kórházba szállították a súlyos sérültet, ahol nem sokkal később meg is műtötték.
 
DSC_2284
 
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, többek között azt is, hogy okozhatta-e műszaki hiba, vagy rosszullét a balesetet. A helyszínelés ideje alatt egy sávon haladhatott a forgalom.
 
Az első nyomoktól jóval messzebb hajtott árokba a motoros
 
Érdekesség, hogy egy nappal korábban szintén kerékpáros fedezett fel egy súlyos balesetet Szombathely határában. A biciklis segélykiáltásokat hallott és megnézte, honnan jön a hang. A mederbe csapódott személyautót az úttestről szinte egyáltalán nem lehetett látni. A sofőr ott is súlyosan megsérült.

Mi az a sok szemét az út szélén?

A baleset helyszíne környékén szemétkupacok csúfoskodnak az út szélén.

A szemét az árok mélyéről került az út mellé

Mint kiderült, a sok hulladékot önkéntesek gyűjtötték össze az árokból és a jövő héten a jáki lomtalanításkor elszállítják.

Jövő héten elszállítják az árokból kiszedett szemetet
 

Az önkénteseknek nagy köszönet a hasznos munkáért, a szemét lerakói pedig elgondolkodhatnának azon, hogy ha már addig elvitték a hulladékot, akkor akár a hulladékudvarig is elhajthattak volna...

wDSC_2208

Árokba csapódott egy Honda motor Ják és Nárai között - súlyosan megsérült a motoros



 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.