Barion Pixel
Szerző: 112Press / Tánczos Mihály 2025. március 03.

Súlyosan megsérült a gyalogos - Daewoo sodort el egy férfit Kenyeriben

Olvasónk jelzése alapján kérdeztünk rá a rendőrségen arra, hogy mi történt vasárnapra virradóra a Vas vármegyei Kenyeri településen.

Frissítés: Cikkünkre reagált a Daewoo vezetője, aki leírta, hogy az erősen illuminált állapotban lévő gyalogos sötét ruházatban feltehetőleg stoppolni akart és féktávolságon belül betántorgott, "beesett" az autó elé, így már nem lehetett elkerülni a balesetet. A sofőr a súlyos sérüléssel kapcsolatban bíztató dolgot is írt, a sérültet ugyanis szerinte reggel már a helyi vendéglátóegységben látták, ennek alapján pedig nem szorult tartós kórházi ellátásra.

Korábban írtuk: Olvasónk jelezte, hogy vasárnap hajnalban elütöttek valakit Kenyeriben, a 8611-es úton. Feltehetőleg az éjszakai rendezvény egyik vendége a sérült. A partysátorban többek között a Delta zenélt 23:30-tól és Kaczor Feri is fellépett hajnalban.

Súlyosan megsérült a hajnalban elsodort gyalogos Kenyeriben Fotó: Olvasó

Megkerestük a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahol kérdésünkre közölték, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján 2025.03.02-án, a hajnali órákban egy férfi közlekedett Daewoo típusú személygépkocsival Kenyeriben, az Ady Endre utcában, ahol elsodort egy, az út szélén közlekedő gyalogost. 

Súlyosan megsérült a hajnalban elsodort gyalogos Kenyeriben Fotó: Olvasó

A gyalogos férfi az elsődleges orvosi vizsgálatok alapján súlyos sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Sárvári Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

Olvasónknak köszönjük a  fényképeket!


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.