Barion Pixel
2016. május 25.

Megzavarták a besurranókat Szombathelyen – mindent vittek volna, ami mozdítható

Információink szerint besurranó tolvajok jártak több társasház udvarában Szombathelyen a Sorok – Juhász Gyula utcák környékén. Az egyik lakó azonban felfigyelt a zajra és hívta a rendőrséget.

Kapualjból és a Perint hídja alól került elő sok lopott dolog, amit a besurranók készítettek össze vasárnapra virradóra Szombathelyen, a Sorok utcában. A tettesek kereket oldottak, keresi őket a rendőrség.

Megzavarták a besurranókat Szombathelyen 1.

Mint azt megtudtuk, az egyik társasház udvarába a kerítés tetején ugrottak be az elkövetők és gyakorlatilag mindent összepakoltak, amit zaj nélkül meg lehetett mozdítani. Kerti bútorok, szerszámok, cipők, nagy felfújható medence és kellékei, grillsütő, nyársak, faszén lett volna a bűnözők zsákmánya, ha az egyik lakónak nem tűnt volna fel a mozgolódás. A férfi látta, hogy többen is pakolnak az udvaron és azonnal tárcsázta a segélyhívót.  Ekkor kb. 1:30-at mutatott az óra.

A rendőrök érkezésére a tettesek elszeleltek, hátra hagyva az összekészített „szajrét”. A rendőrök a Perint patak hídja alatt is találtak elszállításra váró lopott cuccot. Az különösen szomorú, hogy a tolvajok a gyerekjátékokat és kerti gyerekvárat sem kímélték, vitték volna, ha nem zavarják meg őket.

Megzavarták a besurranókat Szombathelyen 3.

Az eset hozadéka, hogy a társasházban hamarosan felszerelik a mozgásérzékelőt, riasztót és a kamerákat is, így megnehezítve a rosszban sántikálók dolgát. Szintén említésre méltó, hogy az udvaron lezárt drága biciklit sem piszkálták, csak azt vitték volna, ami könnyen mozdítható volt.

Úgy tudjuk, a besurranók a Juhász Gyula utcában sikerrel jártak. A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást. Elképzelhető, hogy akkorra már a hívatlan látogatók is „érezhetik a törődést” a nyomozók részéről.



Tanácsaink

Ha valaki arra gyanakszik, hogy a szomszédjába, környezetébe éppen betörnek, besurrannak, akkor ne habozzon, hívja a 112-es segélyhívót és mondja el, hogy mi a gyanúja. Az időben érkező bejelentésekkel sok kár és bosszúság megelőzhető. Az órákkal későbbi sopánkodásnak, miszerint „jajj, hát gyanús volt, de nem voltam benne biztos, megnézni meg nem akartam/mertem” már nincs sok értelme.

Fényes nappal is tűnjön fel, ha ismeretlenek feltűnően nézegetnek az utcában, hosszabban elidőznek olyan házaknál, ahol nem tartózkodnak otthon és látszólag céltalanul lődörögnek, miközben az utca forgalmát szemlélik.  Ilyenkor nyugodtan meg lehet kérdezni tőlük, hogy tudunk-e segíteni valamiben. Az ilyen megszólítás riasztólag hat a bűnözőkre, hiszen tudják, hogy valaki már biztosan felismerné őket. Ekkor jellemzően valami zavaros mesével állnak elő (pl. csak azt akarják megkérdezni, merre van Sopron, vagy hogy itt lakik-e a régi rokonuk, akiről tíz éve nem hallottak stb.)

Megzavarták a besurranókat Szombathelyen 2.

Ha erős a gyanú, hogy az illetők rosszban sántikálnak, akkor hívni kell a segélyhívót. Normál esetben egy pár perces igazoltatás vár az illetőkre és ha rosszban is törték a fejüket, egy ilyen után biztosan odébb állnak és a környéket is elkerülik a későbbiekben. Számukra ugyanis nincs rosszabb, mint egy figyelmes szomszéd.

Megzavarták a besurranókat Szombathelyen



Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.