Barion Pixel
Frissítve: 2017. május 13.

Videó: Tűzoltók élesztették újra, már a kertjében dolgozik Németh Sándor

A 76 éves férfi márciusban kért egy fröccsöt a sárvári buszpályaudvaron és onnantól semmire nem emlékszik. A kórházban tért magához, ahol megmutatták neki az újraélesztéséről szóló újságcikket.

A kertjébe indult, de tett egy "kitérőt" a temető felé Németh Sándor, aki egykor a mentőknél dolgozott, garázsmesterként. A 76 éves férfi a sárvári buszpályaudvaron esett össze, miután kikérte a megszokott fröccsét. Az életét csak annak köszönheti, hogy a közelében tartózkodók azonnal felismerték, hogy nagy a baj és a szomszédos tűzoltóságról rohanó Veiczer testvérek rövid időn belül megkezdték az újraélesztést. Erről korábban már beszámoltunk.

Németh Sándorral a répcelaki mentőnapon találkoztunk, ahol egykori kollégáival beszélgetett. Nyoma sem látszik rajta annak, hogy másfél hónapja a klinikai halál állapotában feküdt, gyakorlatilag néhány percre a biztos haláltól. Mindössze egy foga törött félbe, miközben intubálták, ez volt az ára annak, hogy haza mehessen a családjához. Mindenkinek nagyon köszöni a segítséget, a vendéglátósoknak, akik segítséget hívtak, a tűzoltóknak, mentőknek, orvosoknak és ápolóknak is.

Videó: Tűzoltók élesztették újra, már a kertjében dolgozik Németh Sándor

Hazabocsátása után két nappal már indult volna a telekre, hiszen tavasszal sok a munka, de felesége megfenyegette a gyerekeivel, így aztán újabb két napra lemondott a tervéről. A többit pedig ő maga mondja el, videónkban. Jó egészséget és bő termést kívánunk!

Az egyik életmentő tűzoltó posztja a férfi felépülése után


Felhívás: a mentők összeállítanák a defibrillátor-térképet

Magyarországon minden évben egy kisvárosnyi ember, kb. 15 ezer fő hal meg hirtelen szívhalál következtében. Közülük sok ember megmenthető lenne, ha van a közelben olyan ember, aki tudja, mit kell ilyenkor tenni, vagy hajlandó megcsinálni azt, amit a segélyhíváskor a diszpécser mond. Tovább növeli az esélyt, ha defibrillátor is bevethető még a mentők kiérkezése előtt. Az Országos Mentőszolgálat most kísérletet tesz arra, hogy összeírja azokat a helyeket, ahol automata defibrillátor található, amivel akár egy laikus is tud segíteni bajba került embertársán.

Vas megyében Köcse Tamás vezető mentőtiszt várja olyan cégek és magánszemélyek jelentkezését a címen, akik rendelkeznek  automata defibrillátorral. Így az ő készülékeik is rákerülhetnek a térképre.

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.