2015. július 31.
Traktor a tűzoltóságon – parlagfű és hó ellen vetik be

Pályázaton szerezte be Hosszúpereszteg ÖTE azt a Cherry traktort, ami már Tűzoltóság felirattal szolgálja a falu érdekeit. Nyáron parlagfű, télen hó ellen is bevethető. Videó.

Videónkban kívülről és belülről is megmutatjuk az új szerzeményt, ami már munkába is állt Hosszúperesztegen és hasznos segítője lehet a településnek, igaz, nem a tűz ellen védekezésben. A részleteket Dénes Bálint, Hosszúpereszteg ÖTE parancsnok-helyettese mondja el.

 

 

A videó-összeállítás második felében Benkő Zsolt parancsnokot kérdeztük az ÖTE életéről és olyasmiről is beszélt, amivel egyre több település kénytelen szembenézni: az utánpótlás hiányáról. Hiába számít sok önkéntes tűzoltóság mozgatórugónak egy-egy falu közösségi életében, a fiatalok jelentős része már virtuális közösségben, az Interneten találja meg a helyét. Ez roppant kényelmes, hiszen ki sem kell mozdulni hozzá a négy fal közül, illetve csak elő kell venni az ezernyi „barátot” a zsebből. (Az már más kérdés, hogy a több ezer virtuális ismerős közül hányan lehetnek olyanok, akik valóban segítenek, ha szükség van rá.)

Hosszúpereszteg ÖTE traktora



Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.