Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság; Fotó, videó: 112 Press 2016. október 28.

A biztonságos temetőlátogatás érdekében fokozott rendőri jelenlétre számíthatunk

Fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közutakon és a temetők környékén Vas megyében.

Mindenszentek és Halottak Napja közeledtével nagy számban kelünk útra és látogatunk ki a temetőkbe, hogy elhelyezzük a megemlékezés virágait. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy ez az időszak veszélyeket is rejthet magában.

Ezekben a napokban a közúti forgalom a többszörösére nő. Sokan ülnek volán mögé olyanok is, akik kevésbé gyakorlott vezetők, vagy éppen nem rendelkeznek kellő helyismerettel. Így előfordulhat, hogy váratlan manővereket hajtanak végre: hirtelen bekanyarodnak, vagy megállnak. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy ne csak magunkra, hanem egymásra is figyeljünk.

A gyalog, vagy kerékpárral útnak indulók pedig lehetőség szerint a nappali órákra tervezzék a temetőlátogatást, mert sötétedést követően lényegesen nagyobb a közlekedésbiztonsági kockázat. Mindig tartsák szem előtt, hogy nemcsak látni, hanem látszani is kell!

Rendőri jelenlét a temetőknél Mindenszentek körül

A vagyonbiztonság kérdése is kiemelten kezelendő ezen időszakban. Minden esetben zárják be a gépjárművet, az utastérben ne hagyjanak semmiféle értéktárgyat. Ha tömegközlekedéssel utaznak, ügyeljenek arra, hogy táskájukat minden esetben csatolják be, célszerű még a kezüket is a záron tartani. Mobiltelefont, pénztárcát soha ne a hátizsák külső zsebébe tegyék, mert onnan könnyebben kiemelhető.

Rendőri jelenlét a temetőknél Mindenszentek körül

Arról se feledkezzen meg, hogy a vagyonbiztonság szabályainak betartása nemcsak a temetőn kívül, hanem azon belül is érvényes. Rövid időre se hagyják őrizetlenül a síron táskájukat, tartsák azt mindig maguknál!

A megyeszékhelyen a Jáki úti temető környékén a közlekedés biztonságának fenntartása, a belesetek, a forgalmi torlódások megelőzése érdekében a frekventált időszakokban forgalomirányító rendőrök a polgárőrökkel közösen segítik a közlekedést, illetve a környező utcák forgalmának átszervezése is várható.

Rendőri jelenlét a temetőknél Mindenszentek körül

A vidéki temetőknél pedig a körzeti megbízottak a helyi polgárőrökkel együttműködve teljesítenek szolgálatot a gépkocsifeltörések és a zseblopások hatékonyabb megelőzése érdekében.

Amennyiben bármilyen jogsértést észlelnek, kérjük, forduljanak bizalommal a legközelebbi rendőrhöz, vagy telefonon tegyenek bejelentést a 107-es, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszám valamelyikén!

A biztonságos temetőlátogatás érdekében fokozott rendőri jelenlétre számíthatunk



Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.