Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség 2017. május 18.

Balesetet okozó, helyszínről elhajtó sofőr és szabálytalanul tolató mozdonyvezető ellen emeltek vádat

A szabályok figyelmen kívül hagyásával tolatott egy mozdonyvezető tavaly áprilisban, súlyos sérülés lett az eredménye. Vádat emeltek ellene, ugyanúgy, ahogy az ellen a nő ellen is, aki balesetet okozott, de megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki 2016. decemberében Szombathelyen személyi sérüléssel járó baleset okozott, majd a helyszínt megállás nélkül elhagyta.

A vádirat szerint a személygépkocsival közlekedő vádlott az útkereszteződésben kihelyezett STOP tábla ellenére nem adott elsőbbséget és megállás nélkül behajtott a védett úton, segédmotorral szabályosan haladó sértett elé.

Az ütközés azért maradt el, mert a sértett fékezett és úttestre döntötte a motorját, aminek következtében zúzódásos sérülést szenvedett. A vádlott már túlhaladt a kereszteződésen, amikor a visszapillantó tükörbe tekintve meglátta az úttesten fekvő sértettet, azonban nem állt meg és nem győződött meg arról, hogy a sértett megsérült-e a balesetben.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés mellett járművezetéstől eltiltás kiszabására is indítványt tett.

Szabálytalanul tolatott a mozdonyvezető

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség vasúti közlekedés veszélyeztetésének vétsége miatt emelt vádat az ellen a mozdonyvezető ellen, aki Szombathelyen 2016. áprilisában szabálytalan tolatással súlyos sérüléssel járó balesetet okozott.

A vádirat szerint a vádlottnak több vasúti kocsit kellett tárolóvágányra állítania. A vádlott miután engedélyt kapott a tolatás végrehajtására, elindult a kijelölt vágányra, azonban a mozdony műszereinek figyelmetlen kezelése miatt a tolatómozdony nem lassult megfelelően és nekiütközött a vágányon álló vasúti kocsiknak.

A műszaki kocsiirányító sértett az ütközés következtében elveszítette egyensúlyát és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.


(Címlapképünk illusztráció.)


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.