Barion Pixel
2016. november 11.

Vádemelés a súlyos balesetet okozó visszaeső kábítószeres sofőr ellen

A férfi 2015. októberében okozott súlyos közlekedési balesetet a 89-es főúton, rajta kívül hárman sérültek meg és két totálkáros autó maradt az úttesten. A vétkes sofőr drogot fogyasztott, nem először.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt súlyos testi sértést okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki 2015. októberében bódult állapotban vezetett a 89. számú főúton és több személynek okozott súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetet.

A vádirat szerint a vádlott hajnalban közlekedett személygépkocsijával Bucsu felől Szombathely irányába, amikor egy egyenes útszakaszon áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött a szabályosan közlekedő és a balesetet az útpadka irányába húzódással elhárítani próbáló sértett által vezetett személygépkocsinak.

A baleset következtében a szabályosan közlekedő jármű vezetője, továbbá egyik utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést, míg a járműben hátul utazó személy könnyű sérülést szenvedett.

Bódult állapotban okozott súlyos balestet egy férfi

A kábítószerrel visszaélés miatt korábban próbára bocsátott vádlott véréből kábítószert mutattak ki.

A vádirat szerint a balesethez vezető közlekedési szabályszegés oka a vádlott kábítószer fogyasztás miatti bódult állapota volt.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés mellett járművezetéstől eltiltás kiszabására és a próbára bocsátás megszüntetésére tett indítványt.

Négy sérült a hajnali frontális balesetben a 89-es főúton




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.