Barion Pixel
2017. augusztus 07.

Sérült motorost hagytak hátra a balesetet okozó autó utasai Kőszegen

A Seat megállt a Stop-táblánál, majd behajtott a kereszteződésbe, a védett úton érkező motor elé. Az ütközésben a motor tizenéves vezetője megsérült. A Seat vezetője és utasa bement egy kocsmába, majd elhagyta a helyszínt.

Sérüléses baleset történt vasárnap este Kőszegen, a Rákóczi és Rohonczi utcák kereszteződésében. A Seat személygépkocsi vezetője a Rohonczi utcában megállt az Állj, elsőbbségadás kötelező! táblánál, majd begurult a kereszteződésbe. A sofőr későn vette észre a védett Rákóczi utcában balról érkező motorost, aki nekiütközött az autó elejének, majd a motorról lerepülve az aszfaltra zuhant.

DSC_8888

A Seat vezetője és utasa kiszállt az autóból. Odamentek a tizenéves motoroshoz, majd az egyik szemtanú szerint egyikőjük azt mondta, hívják a mentőket, majd bementek a sarki italboltba, ahonnan nemsokára távoztak. A helyszínen tartózkodók a sérült fiatallal voltak elfoglalva, akit a mentők később a szombathelyi kórházba szállítottak.

DSC_8912

A helyszínre bűnügyi helyszínelők is érkeztek és információink szerint szagmintát is rögzítettek a vezetőülésről, hogy azonosíthassák a sofőrt. Úgy tudjuk, hogy a szemtanúk személyleírása alapján a rendőrök azonosították, majd nem sokkal később "begyűjtötték" a baleset idején járműben tartózkodókat. Hasonló esetekben gyakori, hogy senki nem vállalja a sofőr szerepét, illetve olyan vállalja magára, akinek kevesebb a veszítenivalója, vagy esetleg ott sem volt a balesetnél. A rendőrségnek ezért kell alapos vizsgálatot és nyomgyűjtést végeznie, hogy az igazi sofőr feleljen a tettéért.

Sérült tizenéves motorost hagyott a helyszínen a balesetet okozó autó sofőrje és utasa Kőszegen



Hozzászólások

1.
2017. augusztus 07. 22:20 - MRSPRETTY

Inni utána volt eszük, hogy "Jajj mi csak utána ittunk". Remélem azért egy felfüggesztettnél többet kapnak... Sőőőttttt. Ki kell állíítani őket a kőszegi főtérre és dobálni őket vadgesztenye gumójával... Érezzék csak milyen jó érzés. Mi lett volna ha későn éjszaka történik ez, szemtanúk és bizonyíték nélkül?? Az a helyzet aki ilyet így megteszi azt se bánta volna ha meg hal az illető, mit érdekli őt? Csak a riherongy életét védi elfut mert gyáva ...embernek sem nevezhető egyén... Hihetetlen, nem kívánok semmit sem, mert tudod az ilyenek ha nem most majd 2 év múlva a börtönbe fognak éldegélni.. akkor gondolkodhat!!!

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.