Barion Pixel
2019. február 17.

A IX. Savaria Katonai Bajtársi Találkozó képei

Ismét összejöttek a Savaria (volt Garasin) Laktanya egykori katonái, dolgozói, hogy nosztalgiázzanak és megtudják, mi van a többiekkel.

IMG_20190216_2006262
A katonai bajtársi találkozó minden évben várt programja az egykori katonáknak. Az idén már a kilencedik alkalommal rendezték meg és ezúttal is sokan érkeztek a rendezvényre. Tisztek, tiszthelyettesek, sorkatonák és polgári alkalmazottak.
 
DSC_0557
 
Volt, aki fényképeket hozott, a korábbi találkozók fotói pedig egy kijelzőn elevenítették fel a találkozó egy-egy pillanatát.

IMG_20190216_201633 

 
Az éjszakába nyúló beszélgetésekhez, történetmeséléshez természetesen ezúttal is pogácsa, zsíros kenyér, sör és bor, vagy éppen üdítő állt rendelkezésre.
 
DSC_0530
 
 
A laktanyához kapcsolódó képeket, videókat, történeteket keresünk!
 
2020. februárjában már a X. Savaria Katonai Bajtársi Találkozóra kerül sor. Ezért kérjük, hogy aki rendelkezik fényképekkel, videóval, valamilyen emlékezetes történettel, ami a Savaria Laktanyához, vagy elődjéhez, a Garasin Rudolf laktanyához kapcsolódik, kérjük küldje el nekünk, hogy a katonai találkozón bemutathassuk azt egy általunk készített összeállításban.
 
DSC_0496
 
A fotókat, videókat, történeteket az alábbi címek valamelyikére várjuk:
 
112Press Hírügynökség
9701 Szombathely, Pf.: 390.
 
news@112press.hu
Nagy méretű fájlok: 112hirugynokseg@gmail.com
 
 
 


%%GALLERY%%

Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.