Barion Pixel
2016. november 25.

Rögzítő sínt adományoztak a mentőknek a motorosok

Már hagyomány, hogy a Szombathelyi Motorosok Egyesülete karácsony tájékán jótékonykodik, és valamilyen eszközzel támogatja a mentők munkáját. Idén egy végtagrögzítő sínt adományoztak a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány számára.

Sinkovits Tibor átnyújta a rögzítő sínt dr.Lórántfy Máriának

Dr. Lórántfy Mária, az OMSZ Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezetének régióigazgatója kiemelte, hogy nagyon fontos, hogy egy baleset után milyen minőségű ellátásban részesül a sérült, ez kihat a hosszú távú gyógyulására is. Az átadott rögzítő eszköz nagyon hasznosnak bizonyul balesetet szenvedett sérültek mentésekor, kórházba szállításukkor.

A rögíztősín hatása röntgen képen
A rögzítő sín hatása a jobb oldali képen látható.

Az eszköz 76.000 Ft-ba került és olyan mentőgépjárműre helyezték el, ahol nem kötelező tartozék. Az adományozásnak köszönhetően viszont már kisebb felszerelésű járművön is segíti majd a mentők munkáját.

A rögzítő sín becsomagolva

Faretec CT- EMS femoral leg traction

Sinkovits Tibor, a motorosok képviseletében elmondta, hogy ő is volt már olyan helyzetben, amikor a mentők segítségére szorult, többek között ezért szerettek volna visszaadni a kapott segítségből adományozás formájában.

Videón a végtagrögzítő sín bemutatása:

Az átadás után a mentők egy bajtársukon bemutatták a rögzítő felszerelés működését és leendő helyét a motorosoknak.

Rögzítő sínt adományoztak a mentőknek a motorosok



 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.