Barion Pixel
2016. június 04.

Merev részeg német döntött villanyoszlopot Bükön

A középkorú német férfi eltévesztette a szálláshelye utcáját, ezért tolatni kezdett Audijával. Az autó nehezen gyorsult, de nem adta fel, végül a lóerők győztek és a villanyoszlop rádőlt az autóra. A férfi ezután bosszúsan gyalog támolygott vissza a szálláshelyére, hátra hagyva nyitott autóját, benne több ezer euróval és több liter vodkával.



Ittas sofőr döntött villanyoszlopot Audival
Bilincsben hozták vissza a helyszínre a rendőrök azt a német férfit, aki balesetet okozott autójával a büki Honfoglalás utcában, majd autóját hátra hagyva elsétált. Mint kiderült, a férfi nem a baleset okozta sokk miatt támolygott, sokkal inkább az autóban literszám megtalálható vodka okozta az egyensúlyzavart. A férfi nem tudta elmondani, mi történt, azt kérte a rendőröktől, hogy hagyják kicsit pihenni, mert fáradt, majd a rendőrautóban el is szunyókált.
 
Ittas sofőr döntött villanyoszlopot Audival
A balesetben senki nem sérült meg, az e-On munkatársai megkezdték a helyreállítási munkálatokat. A kidöntött oszlopon fennakadt Audit tűzoltók emelték vissza az útra. Az egyik csattanásra kinéző szállóvendég szerint a hátrahagyott autó ülésén több ezer euró maradt. Mint később a balesetet okozó német férfi feleségétől kiderült: a pénzt gyermekük orvosi beavatkozására hozták. Azt már a német család szállásadójától tudjuk, hogy a férfi legalább harmadszor szállt meg Bükön és eddig semmilyen gondot nem okozott, ezért a hölgy először el sem akarta hinni, hogy a férfi részegen karambolozott.

Motorháztetőbe fúródott alkatrész
Előző nap Szombathelyen szintén egy részeg sofőr okozott galibát. Először parkoló autónak ütközött, majd felborult a forgalmas Dolgozók útján. Az elmúlt időszakban érezhetően megnövekedett az  ittas állapotban okozott balesetek száma.
 

Ittas autóvezető döntött ki villanyoszlopot Bükön




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.