Barion Pixel
Szerző: ORFK / Vas MRFK / 112Press 2018. október 31.

Videó: rendőrségi tanácsok halottak napjára és mindenszentekre

Egy kis odafigyeléssel a legtöbb halottak napjához és mindenszentekhez kapcsolódó bűncselekmény megelőzhető lenne. A legtöbbször figyelmetlenség, elővigyázatlanság utáni kár okoz fejfájást az áldozatoknak.

A polgárőrséggel közösen szervezett bűnmegelőzési akciót a rendőrség Szombathelyen, a megyeszékhely legnagyobb temetőjénél. Szórólapokkal és szóban hívták fel a figyelmet a veszélyekre, így például az autóban szem előtt hagyott értékekre, vagy a sírokon "csak pár másodpercre" otthagyott táskákra.

 

Ez a pár másodperc azonban elég arra, hogy a tolvajok - akik esetleg eredetileg nem is akartak lopni, de egy ígéretes táska felszította bennük a vadászösztönt - eltűnjenek a zsákmánnyal. Azért, hogy a temetőbe üres kézzel érkező, de onnan értékekkel távozó bűnözők dolgát megnehezítsék a rendőrök és polgárőrök sok helyen jelen lesznek a temetőkben az ünnepek alatt. És itt nem csak egyenruhásokra kell gondolni.

DSC_1570

És hogyan reagálnak arra az emberek, amikor rendőrök megpróbálják felhívni a figyelmüket olyasmire, amiből káruk származhat? A többség megköszöni a tanácsot, van, aki láthatóan meglepődik, amikor rájön, hogy tálcán kínálta értékeit a tolvajoknak. Van, aki vállat von, unalmas minden évben ezt hallgatni, vele ilyen úgysem történhet meg, mert... ööö... mert nem. És van, aki siet, hagyják őt békén, nincs ideje ilyen marhaságra. Azt pedig már soha nem tudjuk meg, ha esetleg mégis érdemes lett volna rászánni az életéből 25 másodpercet a jótanács meghallgatására.

Néhány temetőnél a közlekedési rend is megváltozik az ünnepek alatt - Fotó: Tánczos Mihály

Néhány éve valaki a kezébe adott szórólapra ránézve vágott egy grimaszt, összegyűrte és ledobta a földre. A bűnmegelőzés munkatársa megkérte, hogy akkor most szíveskedjen felvenni és elvinni a legközelebbi szeméttárolóba. A flegma válasz után ismételt kérés érkezett, mire a férfi nagy duzzogva kidobta a számára jó szándékkal átadott papírt.

 

 

A rendőrség közleménye

A közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából egyre többen látogatják meg a temetőket, hogy ott virággal, koszorúval, mécses gyújtásával emlékezzenek elhunyt szeretteikre. A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények megelőzésére.

Amíg Önök emlékeznek, a bűnelkövetők eltulajdoníthatják a síroknál felügyelet nélkül hagyott táskákat; a lezáratlan kerékpárokat; a temető előtt parkoló autókban látható helyen hagyott tárgyaikat; a nyitva felejtett, nem megfelelően védett otthonaikból pedig az értékeiket.

A zavartalan megemlékezés, a sértetté válás megelőzése érdekében kérjük, fogadja meg alábbi tanácsainkat.

  • Otthonát elhagyva körültekintően zárja be az ablakokat, ajtókat. Kertes házak esetén igyekezzen megakadályozni a kerti kapu zárásával is, hogy az utcáról illetéktelen könnyű szerrel tudjon bejutni az udvarra. Tegyen meg mindent az ingatlana biztonsága érdekében még akkor is, ha rövid időre látogat el otthonról például a temetőbe!
  • A temetők környékén ebben az időszakban megnövekedett gyalogos- és gépjárműforgalomra, a tömegközlekedési eszközökön pedig zsúfoltságra lehet számítani. Fokozottan figyeljen értékeire, azokat tartsa táskája, kabátja belső zsebében! A táskáját mindig tartsa testközelben, szem előtt! Ékszereit ne viselje feltűnően!
  • Idős rokonait, szomszédjait kísérje el a temetőbe, így jobban tudnak vigyázni egymás biztonságára, értékeire és egymásra is.
  • A temetőbe látogatás alkalmával ne vigyen magával nagyobb összegű készpénzt, jelentős értéket! Iratait és lakáskulcsát soha ne tartsa egy helyen, ne tartsa PIN kódját bankkártyája mellett!
  • Ha kerékpárral, vagy gépjárművel érkezik, lehetőség szerint a kijelölt, őrzött és kivilágított parkolót vegyen igénybe! Járművét gondosan zárja be, és győződjön meg arról, hogy nem hagyott az utastérben látható helyen értéket!
  • Ha elengedhetetlen, hogy értéket hagyjon a gépjárműben, azt még induláskor tegye a csomagtartóba, ne a helyszínen, a parkolást követően helyezze oda!
  • A temetőben a táskáját és egyéb értékeit egyetlen pillanatra se hagyja őrizetlenül!
  • Ebben az időszakban gyakorlatilag az egész ország útra kel. Vannak, akik a közeli temetőbe gyalogolnak ki, legtöbben viszont autóba ülnek és az ország távolabbi részeibe is elutaznak, hogy leróják kegyeletüket. Fontos tudni, hogy emiatt ez az időszak az átlagosnál nagyobb veszélyt jelent a közlekedők számára.
  • Ezekben a napokban a közúti forgalom az átlagos többszörösére nő, és az olykor zsúfolt utakon a megszokottnál lassabb haladás miatt a járművezetők könnyebben elveszíthetik türelmüket. A meggondolatlan és felelőtlen kockázatvállalást mindenképpen kerülni kell! A súlyos sérüléssel járó balesetek már alacsony haladási sebesség mellett is megtörténhetnek. Ezért ebben az időszakban fokozottabb rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők a közutakon , elsősorban a temetők környékén és az oda vezető utakon. A rendőri jelenlét elsősorban a forgalom segítésére irányul, de természetesen a szabálytalan közlekedők ellen fellépnek. A segítő, vigyázó jelenlétet – mint az elmúlt években, úgy idén is – a polgárőrökkel közösen biztosítják kollégáink.

DSC_1555

  • Ezekben a napokban a rendőrség a közút kezelőivel együttműködve számos ideiglenes parkolóhelyet jelöl ki, esetenként forgalomkorlátozást rendelnek el. Kérjük, hogy ne megszokásból közlekedjen, figyelje a közúti jelzéseket és ha teheti, indulás előtt tájékozódjon a várható változásokról!
  • Javasoljuk, hogy az utazás előtt ellenőrizze gépkocsija műszaki állapotát, s amennyiben még nem tette, szereltessen fel téli gumiabroncsokat, amelyek használata a biztonságos közlekedés érdekében feltétlenül ajánlott. Az őszre jellemző ködös és esős időjárás miatt gyakran jelentősen csökkennek a látási viszonyok, az úttestre hulló falevelek miatt az útfelület csúszós, síkos lehet. Kérjük, hogy minden esetben az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedjen, a haladási sebesség megválasztásánál a forgalom jellegét, sűrűségét is vegye figyelembe. Amennyiben nem rendelkezik kellő helyismerettel, javasoljuk, hogy előre készítsen útvonaltervet. 
  • A gyalogosok külön figyelmet érdemelnek, hiszen ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői. Az előttünk álló időszakban főként a temetők környezetében megnő a gyalogosok száma. Kérjük a járművezetőket, hogy fokozott körültekintéssel közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket!

 

Amennyiben bűncselekményt követtek el sérelmére, hívja a rendőrséget a 112-es hívószámon!

 

%%GALLERY%%

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.