Szerző: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2015. szeptember 18.
Börtön és 118 ezer euró büntetés az állatmérgezőnek Spanyolországban

Az észak-spanyolországi Santander város bírósága bűnösnek találta azt a gazdálkodót, aki mérget rakott ki ragadozók számára, és amelynek következtében legalább tizenegy veszélyeztetett vörös kánya, négy keselyű, egy ölyv, egy holló, hat róka és öt kutya pusztult el. Az elkövetőt 2015. június 8-án két év börtönre ítélték, valamint a szabadulása után két évig nem gazdálkodhat és négy évre eltiltották a vadászattól is. Ezen kívül 90.270 euró (mintegy 28 millió forint), valamint további 28.500 euró (közel 9 millió forint) bírság megfizetésére kötelezték.

Utóbbi összeget a vörös kánya monitorozására fordítják a következő három évben. Ez volt az eddigi legsúlyosabb büntetés az ilyen típusú bűncselekmények között Spanyolországban.

10985582_377065339142847_1794045780276942738_o
(Fotó: Facebook-Helicon LIFE - A sasbarát Magyarországért )

Az ügy a spanyol LIFE+ VENENO NO projekt segítségével került a bíróság elé. A LIFE+ projekt a bűnüldözési szervek, az ügyészek, a bírók és a nagyközönség figyelmét is felhívta arra, hogy mekkora veszélyt jelent a vadon élő és háziállatok számára a mérgezett csalik kontrollálatlan használata. A projekt 24 esetet juttatott bíróság elé, melyből 11 esetben született elmarasztaló ítélet, nyolc ügy pedig még folyamatban van. A LIFE+ akció indulása előtt még csak néhány mérgezéses esetben volt bírósági tárgyalás. Az ítéletek, melyek kiszabásához a projekt nagy segítséget nyújtott, visszatartó erőként szolgálhatnak a jövőben hasonló természet ellen elkövetett bűnök esetében.

Az esetre Valdeolea melletti kis faluban derült fény még 2011 decemberében. Miután a kantábriai helyi önkormányzat környezetvédelmi ügynökei a Guardia Civil kutyás egységével és a nemzeti természetvédelmi szolgálat (SEPRONA) munkatársaival együttműködve mérgezett madarakat és emlősöket találtak, a LIFE+ projekt keretében kidolgozott protokoll alapján kezdték meg a bíróság munkáját segítő mindenre kiterjedő vizsgálatot, és a bizonyítékok begyűjtését. A toxikológiai vizsgálatok megerősítették, hogy nagyon erős méreg felhasználása történt, a gazdálkodó farkasok ellen tett ki a csalétkeket, hogy a csikóit és borjúit megvédje.

Hazai helyzetkép

Spanyolországhoz hasonlóan hazánkban is komoly problémát jelentenek az illegális ragadozó mérgezések, azonban nálunk sajnálatos módon az esetek kiugróan magas számának ellenére az elmúlt 10 évben egyetlen elkövetőt sem vontak még felelősségre a hatóságok. 2006 óta napjainkig összesen 243 felderített eset történt az országban, amely során összesen 736 emlős és madár pusztult el mérgezés miatt, valamint 144 db mérgezett csalétek került elő. Az esetek súlyosságát mutatja, hogy az elpusztult egyedek közül 611 védett madárfaj példánya, ebből 75 db parlagi sas, 87 db rétisas és 3 db szirti sas volt. Az elpusztult védett fajok természetvédelmi értéke eléri a 200 millió forintot.

Az esetek felderítésében komoly előrelépést jelentett a 2012-ben indult HELICON LIFE+ projekt (LIFE10NAT/HU/019, www.parlagisas.hu). Az ennek keretében a civil és állami természetvédelem, valamint a Rendőrség között létrejött példaértékű együttműködés eredménye most kezd kibontakozni.

Az MME által koordinált projektben a hazai szakemberek létrehoztak egy országos Mérgezés-megelőzési Munkacsoportot, amely többek között kidolgozta a terepi helyszínelések, az állatorvosi vizsgálatok és rendőrségi eljárások során javasolt részletes protokollokat (http://parlagisas.hu/content/letoltesek). Ezek tartalmával országos képzések során ismertetik meg a felderítésben részt vevő szakembereket. A nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata és az MME speciális kutyás méreg- és tetemkereső egysége folyamatos járőrözést tart a különleges madárvédelmi területeken. A fiatal parlagi sasokat pedig jeladókkal követik, hogy probléma esetén azonnal beavatkozhassanak.

Részben a projekt ezen akcióinak eredményeképpen a tavalyi évben három ügyben négy vádlottat is sikerült a bíróság elé juttatni ragadozómadarak elpusztítása miatt. Egy esetben egy Bács-Kiskun megyei hivatásos vadászt gyanúsítanak mérgezett tojások kihelyezésével, amelyek környékén egy kutya, egy borz, egy dolmányos varjú és három barna rétihéja mérgezett teteme került elő. Egy másik esetben két Jász-Nagykun-Szolnok megyei hivatásos vadászt gyanúsítanak mérgezett csalétkek kihelyezésével, amelynek következtében feltehetően két parlagi sas és számos más védett ragadozómadár is elpusztult. A harmadik eset során pedig egy Heves megyei hivatásos vadásznál tartott házkutatás során került elő tucatnyi védett madár, köztük egy parlagi sas friss preparátuma is, amelyek feltételezhetően mérgezés vagy lelövés áldozatai lettek.

A spanyolországi ítéletek mellett remélhetőleg hazánkban is születnek példaértékű ítéletek a közeljövőben, ami jelentős visszatartó erő lehet az újabb esetek elkövetésétől! A spanyol és a hazai példák jól mutatják, hogy az Európai Unió által támogatott LIFE+ projektek keretében lehetőség van olyan átütő és nehéz eredmények elérésére is, amelyekre ilyen jelentős anyagi támogatás nélkül nem lenne esélye a természetvédelmi szervezeteknek.

 


Kapcsolódó hírek

Szavazás

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.