Barion Pixel
2018. február 14.

Kasszafeltörő és más engedélyével parkoló férfiak ellen emeltek vádat Vas megyében

Mozgáskorlátozott rokona számára kiállított parkolási engedélyt használt egy férfi Szombathelyen. Záróra után tért vissza a kocsmába és vitte el a kassza tartalmát egy férfi Celldömölk közelében. Mindkét esetben próbára bocsátást kértek a vádlottak számára.

Anyósa parkolási engedélyét használta, lebukott

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat az ellen férfi ellen, aki jogtalanul használta a rokona részére kiállított parkolási engedélyt 2018. januárjában Szombathelyen, az egyik bevásárlóközpont parkolójában.

A vádirat szerint a vádlott úgy parkolt a mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyen, hogy az anyósa részére kiállított parkolási engedélyt kitette a jármű szélvédője mögé. Aznap a vádlott azonban nem szállította az anyósát, ezért a közokiratnak minősülő, más nevére kiállított parkolási engedélyt jogtalanul használta.

A bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, azonban a Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség lehetőséget látott az eddig törvénytisztelő vádlottal szemben intézkedés alkalmazására, ezért próbára bocsátásra tett indítványt.

 

Betört a kocsmába és elvitte a kassza tartalmát

A Sárvári Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki italozást követően visszatért a kocsmába, ahonnan az aznapi bevétellel távozott 2018. januárjában egy Celldömölk környéki faluban.

A vádirat szerint a vádlott látta az elkövetés estéjén, amint a pultos megszámolja a bevételt és elhelyezi a pénztárgépben. A vádlott zárórakor távozott az italboltból, később azonban visszatért oda. Egy hegyes karóval befeszítette a kocsma ablakát, majd bemászott az épületbe és a kasszából kivette a bevételt, összesen 45.400 forintot. Másnap a rendőrség megtalálta a lopott pénzt a vádlott lakásán és visszaadta a sértettnek.

A Sárvári Járási Ügyészség a kár megtérülésére figyelemmel az eddig törvénytisztelő életmódot folytató vádlott próbára bocsátását indítványozta.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.