Barion Pixel
2018. június 12.

Maradt a legjobbak között Puklér András az országos forgalomirányító versenyen

Karos forgalomirányításban továbbra is az ország legjobbjai között Puklér András vasi balesetihelyszínelő, aki ezúttal a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Az elméleti feladatok megoldásában ő bizonyult a legjobbnak.

Puklér András helyszínelő a 87-es főút egyik baleseténél

Ismét a legjobbak között zárta a szakmai verseny országos döntőjét – karos forgalomirányító kategóriában – Puklér András címzetes rendőr törzszászlós, a Szombathelyi Rendőrkapitányság helyszínelője és balesetvizsgálója.

A vasi csapat a 2018-as országos szakmai közlekedésrendészeti versenyen

Ezúttal Békés megye adott otthont a megmérettetésnek június 5. és június 7. között, amelyen egyenként három főből álló csapattal neveztek a megyei rendőr-főkapitányságok közlekedésrendészeti szakemberei. A résztvevők elméletben és gyakorlatban is számot adtak tudásukról. Az elméleti feladatok megoldásában Puklér András nyújtotta a legjobb teljesítményt, így a verseny végeztével különdíjat vehetett át Hudák Pál rendőr ezredestől, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettesétől.

Puklér András a 2018-as országos szakmai közlekedésrendészeti versenyen

A szakember a gyakorlatban is bizonyított, ugyanis az ország harmadik legjobbjaként irányította a forgalmat Békéscsabán, a Petőfi utca – Andrássy út – Jókai utca kereszteződésében.

Puklér András

A tapasztalt rendőr az elmúlt években rendszeresen megmérettette magát számos szakmai versenyen.

Karos forgalomirányítás Puklér Andrással, 2013-ból.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.