Barion Pixel
Szerző: Olvasói levél: Teplán Tibor 2017. május 19.

Vita: traffipax helyett a szabálysértők azonnali kiemelése lenne a célravezetőbb?

A halálos motorbaleset után írt levelet a Vas MRFK rendészeti főkapitány-helyettesének egy Kőszegen élő nyugalmazott rendőr a 87-es főúton tapasztalt állapotok miatt. A volt zsaru szerint a traffipax helyett a szabálysértők azonnali kiemelésére lenne szükség.

A Lukácsháza közelében történt halálos motorbaleset után ült billentyűzethez Teplán Tibor és levelet írt a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettesének. A levelet változatlan tartalommal közöljük és kérjük olvasóinkat, hogy mondják el a véleményüket, pro és kontra.

Szombathely felé vonuló MOK és mentőautó a 87-es főúton

 

Tisztelt Ezredes Úr!

Teplán Tibor István nyá. r.ftzls. kőszegi lakos vagyok. Levelem megírásában és kérésem előterjesztésében nem önös érdek vezérelt, autós vagyok, motoros résztvevője vagyok a közlekedésnek és mint ilyen egy általános, lakossági, gépjárművel közlekedők által megfogalmazott igényt szeretnék Ön felé tolmácsolni.

A levél megírására a tegnapi, 2017.05.18-án a 87-es úton történt halálos közlekedési baleset sarkalt igazán. A 87-es főút Szombathely-Kőszeg közötti szakaszán, akár a lakott területeken belüli, akár azon kívül enyhén szólva kaotikus állapotok uralkodnak úgy a gépjárművel, mint a kerékpárral közlekedők esetében. A reggeli órákban Szombathely irányából Kőszeg felé haladva a szabályosan autóval közlekedő gyakran találja magát egy gyorsulási verseny kellős közepén, vélhetően az Ausztriában dolgozó és oda tartó - esetleg éppen késésben lévő - gépkocsivezetők minden írott és íratlan szabályra fittyet hányva száguldoznak, kanyarban előzgetnek, veszélyeztetik ezzel a többi közlekedő életét.

 

 

Csak szemléltetésként, én a szombathelyi egyenesben még a megengedett 90 km/h-val közlekedve a sor elején soha nem mentem, mert sokan kutya kötelességüknek érzik, hogy a megengedett sebességet túllépve megelőzzék azt, aki betartja a sebességhatárt. A késő délutáni, kora esti órákban ezek a szituációk megismétlődnek, csak akkor Kőszeg felől Szombathely irányában. És egyáltalán nem érdekli ezeket az embereket, hogy hol áll a traffipaxos autó. Szemmel látható, kézzel fogható, hogy a sebességméréseknek sem preventív hatása nincs, sem visszatartó erővel nem bírnak.

A másik probléma a kerékpárosokkal kapcsolatos. Az, hogy a lakott területen belül a defenzív vezetés szabályainak megfelelően az autóval, motorral közlekedő számíthat kerékpáros megjelenésére, aki vagy szabályosan, vagy szabálytalanul - világítás, láthatósági mellénnyel, vagy anélkül - közlekedik, az még rendben van valahol, ezt belekalkulálja a gépjárművezető. Viszont megítélésem szerint az már egyáltalán nincs rendben (annak ellenére, hogy tábla tiltja a kerékpárosok lakott területen kívül történő közlekedését), hogy rendszeresen lehet találkozni sportszerű jelleggel kerékpározókkal, az esetek többségében kivilágítatlanul, láthatósági mellény nélkül, a semmiből felbukkanva.

Súlyos sérülttel kórházba tartó mentő a 87-es főúton, a kőszegi egyenesben

Ilyenkor aztán -főként ha szembeforgalom is van- fel van adva a lecke a gépjármű vezetőjének, hogy mi a megoldás, mert ha már történetesen megkezdte a kerékpáros előzését, kikerülését, akkor nagy eséllyel bekövetkezhet egy frontális ütközés a szemből érkező járművel, vagy lesodorja a kerékpárost, vagy a saját járművét vezeti bele az árokba, ha nincs kellő rutinja az ilyen helyzetek megoldásához.

Személyes beszélgetéssel a kiterjedt ismeretségi körömben, a Facebook közösségi oldalon némileg szélesebb körben végeztem némi közvélemény kutatást, ez természetesen nem reprezentatív példa, azonban egységes. Úgy gondolom és sokan mások is, a megelőzésen túl szükséges lenne a szabálysértések félbeszakítása és szankcionálása. Véleményem szerint a rendőri jelenlét sűrítése lenne a megoldás, a szabálysértők kiemelése a forgalomból, esetleg rendőri jelleg nélküli ú.n. "civil" kocsikkal elvegyülni a többi közlekedő között és szabálysértés észlelésekor a járőr intézkedne. Szerintem ha ez kapna kellő propagandát, akár a rendőri jelenlét, akár az, hogy hány esetben és milyen intézkedés történt, kikkel szemben és miért, ez még talán megelőző, visszatartó erővel is bírhat.

 

 

Tisztelettel kérem Ezredes Urat a javaslat megfontolására és lehetőség szerinti megvalósítására. Üdvözlettel: Teplán Tibor István ny.á. r.ftzls


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.