Barion Pixel
Frissítve: 2013. augusztus 14.

Ölt az ámokfutó suzukis? - Holtan találták a barátnőjét (Frissítve!)

Holtan talált a rendőrség egy 25 éves lányt Szombathelyen. Úgy tudjuk, annak a férfinek a barátnője, aki Szombathelyen ámokfutásba kezdett, majd súlyos balesetet szenvedett.

Frissítés
A 112 Press információi szerint az ágyneműtartóban találtak rá a 25 éves ajkai Cs. V. holttestére a szombathelyi Petőfi Sándor utcában, szemben azzal a házzal, ahol márciusban egy volt ügyvédnő a Sátán nevében kivégezte az édesanyját. Két utcányira pedig a zsákos gyilkosság néven elhíresült eset derült ki néhány hete. A házban lakók kedves, mosolygós párnak ismerték a fiatalokat, akik két hete költöztek a negyedik emeleti albérletbe. Az ott lakóknak bemutatkoztak, soha nem volt velük probléma.

Az ámokfutás napján az egyik lakó délben találkozott az emeletről leszaladó S.L.-lel, aki szórakozottan "jó reggelt"-tel köszönt, majd hozzátette, hogy neki még reggel van, most kelt fel. Néhány órával később pedig már a rendőrök elől menekült eszement tempóban egy olyan közlekedési kihágás után, amiért maximum néhány ezer forintos büntetést kapott volna.

Lapunk úgy tudja, hogy a rendőrök Cs.V. eltűnésének bejelentése után mentek ki az albérlethez. A főbérlő azonban hiába próbálta kinyitni a lakás ajtaját, azon korábban valaki lecserélte a zárat. A lakásban az ágyneműtartóban, megkötözve és lepedőbe csavarva bukkantak a holttestre. Úgy tudjuk, nem fegyverrel vetettek véget a lány életének, bántalmazás, fojtogatás miatt halhatott meg a lány. A rendőrök egy másik férfi után is érdeklődtek, akiről feltételezhető, hogy közelebbi kapcsolatba kerülhetett az áldozattal. A jelenlegi információk szerint nem kizárt a szerelemféltés. Az ámokfutó édesapja fia mellett tartózkodik Győrben, ahol tudomásunk szerint csökkentik a fájdalomcsillapító adagját, bízva abban, hogy felébred.

S.L.-t egyébként munkabíró, tanulékony fiatalembernek jellemezte egyik ismerőse. A férfi egy szombathelyi gyárban dolgozott, emellett továbbképezte magát.

Korábban írtuk
A 112 Press információi szerint a 25 éves Cs. V. holttestét találták meg a rendőrök tegnap este Szombathelyen. Mégpedig egy Petőfi Sándor utcai lakásban. (Ebben az utcában egyébként már történt egy gyilkosság ebben az évben.)

A fiatal lány annak a nemescsói S. Lászlónak a barátnője, aki vasárnap este egy szabálytalan sávváltás után menekülni kezdett egy rendőrautó elől, majd Veszprém megyéig üldözték, ahol lesodródott az útról és súlyos sérülést szenvedett.

Úgy tudjuk, a feltehetőleg gyilkosság áldozatává vált lány is Veszprém megyei, ajkai, nem tudni, szándékosan vette-e arra az irányt a nemescsói ámokfutó.

A győri Petz Aladár kórház intenzív osztályán kérdésünkre elmondták: S. László továbbra is súlyos, életveszélyes állapotban van, részleteket azonban nem közöltek sérüléséről, illetve arról, eszméleténél van-e.

A rendőrség egyelőre szűkszavú közleményt adott csak ki az ügyről.

"„ Tegnap kora este Szombathelyen holtan találtak a rendőrök egy 25 éves nőt. Korábban hozzátartozói jelentették be a nő eltűnését a rendőrségre,akit tegnap este a hatóság egy szombathelyi albérletben megtalált. A hatóság gyanúja szerint bűncselekmény áldozata lett, így az ügyben nyomozást indított, melynek részleteiről, eredményéről nyomozati érdekből később fog beszámolni.”"

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.