Barion Pixel
Frissítve: 2013. augusztus 06.

Nem adott elsőbbséget, kisteherautó elé került a Fiat

Nem vette észre az elsőbbségadás kötelező táblát egy Fiat vezetője és áthajtott a forgalmas Semmelweis utcán. Az érkező kisteherautó sofőrjén múlt, hogy nem történt nagyobb baj.

A Bocskai körúton tartott a Nádasdy út irányába egy Fiat személygépkocsi pénteken délelőtt, 10 óra után. Az autót vezető 59 éves hölgy figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás kötelező táblát és információink szerint fékezés nélkül hajtott be a kereszteződésbe. A Semmelweis úton a vasútállomás irányába tartó kisteherautó vezetője már nem sokat tehetett, de az a kevés is elég volt ahhoz, hogy ne történjen nagyobb baj.

"„Az állomás felé tartottam, amikor balról kivágott a Fiat. Csak egy irányba tudtam menekülni, jobbra húztam a kormányt, de arra is vigyázni kellett, hogy ne ugorjak fel a járdára. Sajnos egy kereszteződésben várakozó Suzuki elejét is összetörtem közben. A Fiat a kerekemnek csapódott”" - magyarázta a112 Press-nek a kisteherautó vétlen sofőrje, aki a jobbra kormányzással elkerülte azt, hogy a kocsija elején lévő csörlő felnyársalja a kisautót, aminek anyósülésén egy 80 év körüli néni ült.

A Fiat két utasát a mentők kórházba szállították. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.