Barion Pixel
Szerző: 112Press 2019. március 16.

Mithras-szentélybe esett egy vizelni induló szurkoló Szombathelyen

A férfi el akart távolodni a társaitól és bement egy gazos területre a belvárosban, hogy elvégezze a dolgát, de nem sokkal később már a kétségbeesett üvöltését hallották.

Az eset múlt szombaton történt a hírhedt, soha meg nem valósuló Magellán Center helyén, ahol 11 éve zajlottak ásatások.
 
IMG_20190311_135039
 
A kutatógödrök egy része a mai napig megvan, a többit a rossz nyelvek szerint hulladékkal és törmelékkel temették be. Az eset főszereplője kérte, hogy a nevét ne említsük, de elmondta, mi történt.
 
IMG_20190311_134920
 
-Egy kicsit megünnepeltük a Haladás bravúros győzelmét. Emlékezetes, hogy 0-2-ről fordítottak 3-2-re. Bevallom, nem voltam szomjas. A Thököly utca felé haladtunk a Kossuth utca felől, amikor már nagyon kellett pisilnem. Amikor a kidőlt kerítéshez értünk felcsillant az esély, hogy megkönnyebbülhetek. Mivel a társaságunkban lányok is voltak, így nem akartam, hogy hallják a Niagara vízesést, amint 1,5-2 liter sör távozik a szervezetemből, így beljebb mentem a gazos területen.
 
IMG_20190311_135222
 
-Bár már éjszaka volt, de nem volt teljesen sötét, láttam, hogy egy fa áll kicsit beljebb. Nem tudom, miért akartam elmenni a tövéig pisilni, de elindultam arra, aztán egy pillanat múlva beleléptem a semmibe. Zuhantam, puffantam, elterültem, üvöltöttem.  Kiabáltam a többieknek, hogy beleestem egy kib*tt gödörbe, segítsenek! A mobiljukkal világítva jöttek be, amikor látták az ábrázatomat nagyon nevettek és kisegítettek. Lehorzsoltam a combomat, az oldalamat és a karomat, de a fejemet szerencsére nem vertem be. Másnap világosban láttam, hogy szerencsém van, hogy nem jutottam el a fáig, mert ott egy sokkal mélyebb gödör tátong, a fa annak az aljából nőtt ki.
 
IMG_20190311_135337
 
-Természetesen tisztában vagyok vele, hogy az én hibám, hiszen magánterületre mentem be, de ahogy én bejutottam akadály nélkül, úgy gyerekek is bemehetnek és beleeshetnek valamelyik gödörbe a sokból. Akik ott voltak azóta azzal cukkolnak, hogy Mithras magához szólított, de nem voltam neki elég jó.
 
IMG_20190311_134443
 
A területen 2008-ban folytak ásatások, a Mithras-szentély mellett Savaria több építményét is megtalálták. Így például egy gyűjtőcsatornát, aminek az alja 5 méterre van a jelenlegi talajszinttől. Talán ez is érzékelteti, hogy nagyot lehet esni az azóta elhagyatott területen. 2008-ban elhangzott, hogy "felbecsülhetetlen értékű leletek vannak itt", de azóta megállt az idő. Tavaly légifelvéteken is megmutattuk a belvárosi dzsungelt . Most mint ha sokkal kevesebb fa lenne.
 
Az elhanyagolt terület 2018-ban, légifotón

A kerítést a március elején Szombathelyen átsöprő viharos szél döntötte ki több helyen és másfél hete nem látszik az igyekezet arra, hogy újra bekerítsék a hányatott sorsú, jelenleg balesetveszélyes területet.

IMG_20190311_134623
 

Gödörbe esett egy szurkoló az elhanyagolt Magellán Center helyén, Szombathelyen



 

Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.